Úgy látszik valaki végre nekiállt dolgozni az Okmányirodában. Az útlevelemet hétfőn igényeltem meg ( lejárt útlevél cseréje, 5 évre / 7,500 Ft normál eljárásban ) és csütörtökön már hozta is a postás.
Az erkölcsi bizonyítványt szintén hétfőn intéztem ( postán lehet igénylőlapot kérni hozzá / 3,100 Ft ), az pedig pénteken érkezett. Köszönet érte a dolgozóknak, hogy most nem ültek egyiken sem 3-4 hetet.
De azért javaslom mindenkinek, hogy időben kezdje el intézni a papírokat, mert nem ez a gyorsaság az általános tendencia.
Ha karácsonykor hazamegyek meglátogatom a háziorvost a Medical Form-al és akkor gyakorlatilag már csak a vízum lesz hátra amiért fizetni kell. Na meg maga a programköltség, de az majd csak márciusban.
2009. december 20., vasárnap
2009. december 18., péntek
Kezdetek . . .
Valamikor májusban láttam egy hirdetést. Nyári munka amerikai táborokban. Már akkor megtetszett a dolog, de idén nyáron semmiképp sem tudtam volna összehozni a dolgot. Viszont reménykedtem, hogy 2010-ben én is repülhetek ki dolgozni. Az angolomnak sem ártana, mert évek óta nem használom, csak filmekkel tartom szinten magam ( és ugyan "How I Met Your Mother "valamint "The Big Bang Theory "is jó nyelvlecke, azért nem ugyanaz mintha ténylegesen beszélnék ), de persze a legfontosabb szempont maga az utazás és más kultúrák megismerése.
Nagyon megörültem mikor a HÖK-től jött egy iwiw-es klubüzenet, hogy Campleaders tájékoztató lesz. Elmentem a tájékoztatóra, habár akkor már szinte mindent tudtam róluk, mert május óta már "párszor" utánanéztem. :)
Gyors regisztráció a honlapon, itthon a szerződés átolvasása, aláírás, posta.
A netes profilom kész, iskolalátogatási igazolás és útlevél feltöltve a rendszerbe. Most az erkölcsi bizonyítvány érkezését várom.
Elvileg ha mindent határidőre teljesít az ember akkor garantálják, hogy kijut az illető valamelyik táborba. Remélem, mert nagyon mehetnékem van. :)
Szóval jelenleg még a papírmunka időszak van. Remélem volt érelme elindítani a blogot és pár hónap múlva már egy másik földrészről jelentkezhetek. :)
Még én is teljesen az elején járok, de ha valakinek van kérdése akkor írjon nyugodtan!
Még én is teljesen az elején járok, de ha valakinek van kérdése akkor írjon nyugodtan!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)