2010. május 5., szerda

Vízuminterjú part2 . . .

Keddre kaptam időpontot vízuminterjúra.
1/2 9-kor gyülekező az Amerikai Nagykövetség előtt, Gergő és Nóri tartott egy létszámellenőrzést, akinek még volt vmilyen tartozása az kifizette, illetve elmondták, h ha lehet akkor ne viccelődjünk a konzullal és igenis vegyük komolyan. Kisebb csoportokban mentünk be, volt egy kis torlódás, mert túl sok egyénit hívtak be aznapra, így nem haladtunk olyan gyorsan, de elvoltunk, beszélgettünk egymással, ki hova, melyik táborba készül...stb. Kiöltözni tényleg nem kell, mindenkin sportcipő, szandál, farmer, póló, pulcsi kombinációi. ( Na jó, azért ne kiszaggatott farmert párosítsunk haspólóval. )
11 körül az utolsó 13 is bemehetett. :) ( Hmm ez a 13-as szám, mindenhova követ. Állandó lakcímem házszáma, anno 13. voltam a naplóban, Szabadság tér 13. alatt várakoztunk, 13-as villamossal jártam suliba, LoL. ) Bejutottunk a bejáratig ahol egyesével hívtak minket, detektoros kapun átmenetel, táska átvilágítás. Az elektronikai cuccokat le kellett adni ( mobil, pendrive, fényképezőgép ) kaptunk egy bilétát amit kifele menet leadva mindent visszakaptunk. 
Szval végre belépés, sorszámhúzás. 2 papírt kaptunk ugyanazzal a számmal. Ismét várakozás ( kb fél óra ), hívtak az egyik ablakhoz, vmilyen papírt kellett aláírni. Név / Budapest, Hungary / dátum. Vissza a váróba. ( Amúgy az egész úgy néz ki belülről mint bármelyik bankfiók. ) Ismét megjelent a sorszámom, irány az ablak és a következő kérdések:  Hello! / Hogy vagy? / Mit fogsz kint csinálni a nyáron? / Hol leszel? / Hol tanulsz? / Mit tanulsz? / Ok. Have a good summer! 
Az egész kb 1-1,5 perc volt az ujjlenyomat vétellel együtt.
Hurrá!!!!!!!
Pedig nagyon aggódtam, mert Gergő mondta, h hétfőn az egyik srácot kb 20 percig kérdezgették majd visszakapta az útlevelét, azaz nem kapott vízumot. Nem tudni miért. Lehet, h a jegyei miatt ( én főleg emiatt aggódtam ), vagy vmi más miatt, de nem kapott. 
3/4 12-kor már a Kossuth téren voltam és jöttem haza. A vízumos útleveleket át lehet majd venni a Campleaders irodában, vagy beküldeni érte vkit meghatalmazással, vagy a preparation day-en. Én majd az orientáción veszem át. Minek menjek fel érte. Plussz utiköltség. :) Már fel is jelentkeztem orientációra: május 29. Budapest. Aztán utána már csak az utazás lesz hátra. 
Jah, a héten megérkezett az ERSTE bankos dombornyomott visa kártyám. Ez is elintézve. :)

1 megjegyzés:

  1. Szia!:) Robi vagyok, csak külön nevet nem tudtam beállítani.:D

    Nagyon örülök hogy rádtaláltam, hiszen imádom Amerikát!:P 2 okból is jó, hogy ilyen hamar megtaláltalak:

    1.) A kezdetektől nyomon követhetem a történéseket.

    2.) Nem kell sokat visszaolvasni.:)

    Ettől a bejegyzéstől kicsit ideges lettem. Ugyanis majd Én is szeretnék kimenni, tehát teljesen átérzem a helyzetet. Persze az Én utazásom még messze van...majd jövő nyáron szeretnék, de ki tudja mi lesz még addig.

    Egyébként itt vagyok Szegeden a szomszédban.:D

    VálaszTörlés