2010. május 30., vasárnap

Orientáció . . .

Tegnap voltam orientáción. Szerencsére mi megúsztuk elég gyorsan, nem úgy mint a CCUSA-sok. Egyik ismerősöm testvére rajtuk keresztül intézte az utazását és nekik nem 3 órás volt. 
Egyébként sztem tök jó volt, hallottunk egy csomó infót, h mire figyeljünk, mit vigyünk - mit ne vigyünk, h viselkedjünk, tehát csomó hasznos dolgot. Nekem pl eszembe nem jutott volna a repülőjegyemen megnézni a csomag címkét, h meddig megy a csomag. Most sztem ez lesz az első amit majd figyelek, mert nem mindegy, h csak Rómáig küldik a poggyászom, vagy Bostonig. Végülis reggel lesz, és mindenki hibázhat, még a check-in pultnál ülő hölgy is.  
Kaptunk 5 perces telefonkártyát, emergency card-ot (telefonszámmal ami 24 órán keresztül hívható), karszalagot a repülőre (nem zuhanás utáni azonosításhoz :) hanem, h könnyebben megtaláljuk a másikat), táborba jutási tervet, minta repülőjegyet magyarázatokkal, h mi mit jelent rajta és természetesen az útlevelünket is, benne a csodaszép amerikai vízummal. :)


Orientáció előtt még beugrottam nagyimhoz, ő intézte nekem a tábori orvosi papíromat. Igazából a kedves háziorvosomnak semmit nem kellet csinálnia, csak aláírni 2 papírt és lepecsételni, de még ezt is el tudta rontani úgy, h még nyilat is tettem, h hol kell aláírnia. És ha ez még nem lenne elég, elkért érte 1,000 Ft-ot. Csak tudnám milyen jogon. 

 

Tegnap este pedig megrendeltem a tábori ajándékot. Igazából nem gondoltam volna, h vinni kell, de persze szép gesztus. Magyar zászlót viszek, plussz megpróbálom vhonnan letölteni a Himnuszt és keresek vmi rövidfilmet Budapestről / Magyarországról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése