A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 31., kedd

Pihi . . .

Tegnap este nem kellett ringatni, kb 10 perc sem kellett és elaludtam. Fél 9-kor keltem, aztán még visszaaludtam 10-ig. :) Megreggeliztünk, csináltam pár képet a pillangókról. Az ebédlő melletti bokrot nagyon szeretik. :) Most netezünk, pihi van, lehet mindjárt alszom még egy kicist. Ki kell pihenni ezt a "fárasztó" nyarat. :)))





Megérkezett a New York City pass kártyám. tehát a múzeumbelépők már megvannak, és még az is lehet, h elnézünk vele Atlantic City-be egy kicsit kaszinózni. :)


És a konyha . . .




Tegnap zselé volt a desszert. Magát a zselét nem én csináltam, csak a tejszínhabot a tetejére. :)


2010. augusztus 30., hétfő

Wing és X-Faktor . . .

Mozgalmas 3 nap van mögöttünk. 200 emberre akkor sem egyszerű főzni ha félig fagyasztott dolgokat kell csinálni. De pörgős, és jól éreztem magam. Viszont úgy néz ki vége. Tényleg csak erre a pár napra kellettünk, de persze majd kiderül még mi lesz, vizsont egyelőre azt mondták ennyi volt. Ma csak reggelit és ebédet kellett csinálni. Utána még volt némi takarítás, azóta pedig a staff house-ban vagyok. Páromra vártam skype-on, illetve némi sorozatleszedés volt. Kellenek a "jó kis hazai" dolgok. Mivel Túró Rudi nincs, így maradok a Barátok közt ( na nem minden nap, inkább csak havonta 1x ), Megasztár illetve most már X-Faktor színvonalas műsoroknál. Egyiknek sem vagyok a rajongója, de néha megnézem. Jó látni ahogy örülnek ha továbbjutnak és persze jókat lehet nevetni a kevésbé tehetséges indulókon. A mai nap második fele teljes nyugiban telt. Mostantól a héten pihi. Igazából nem is bánnám ha nem találnának nekünk más feladatot, és sztem nem is igazán tudnak, mivel csoport már nem jön, majd csak max 1 napos trainingekre, de hosszabb távra nem. A tábor tiszta, ki van takarítva minden, max itt is lehetne mókust kergetni. Itt eddig 3 fajtát fedeztem fel: chipmunk, Harvard mókus ( a szürke ), és a vérmókus ( a vörös, amelyik tegnap igen érdekes hangot adott ki mikor közeledtünk felé, így inkább irányt váltottunk ). Illetve vannak még kacsák amik csak úgy sétálgatnak a focipályán és összekakailnak mindent. Vigyázni kell hova lépünk. :)
A másik 3 magyar a táborban holnap még dolgozik, aztán este útnak indulnak végig a nyugati parton. Jajj, de irigykedek. Nem baj, így vagy úgy, de jövőre nekem is összejön. :)
Holnapra délig alvás van betervezve aztán mosás környéken sétálás és egyéb hihetetlenül fontos dolgok. És talán nekiállok megtervezni a New York-i tartózkodásunkat, a szállás már megvan, ma megérkezett a Citypass is. Több mint 55 nevezetességet lehet vele megnézni ingyen. Leszámítva azt a 158$-t amit kifizettünk érte. :))) Egy hétig lehet használni, és sok helyen nem kell végigvárni vele a sort. Szval pihengetés aztán NEW YOOOOOOOORK!!! :)


 És a kedvencem . . .



2010. augusztus 14., szombat

Szabadnap . . .

Kár volt reménykedni. Nem vittek el minket sehova. Az indok az volt, h ez egy nagyon elfoglalt nap. Az egyik főnök kb 1 órát netezett, a másik meg focizott és fényképezgette magát a táborozókkal. Még a boltig sem vittek el minket mert annyira, de annyira elfoglaltak, h a 10 percre lévő boltba sem visznek.
Mindegy, feltaláltuk magunkat, kértünk biciklit. Nagynehezen elindultunk. A jó hír, h kb 10 éve nem ültem biciklin, de még mindig megy. Nem felejtettem el. :) A kevésbé jó hír, h nem igazán szoktam hozzá a bringázáshoz és már a Stop & Shop -ig sem jutottam el. Mint később kiderült még kb 5 perc távolságra volt. :) Nem voltam vmi jól, mondtam a lányoknak, h ők menjenek tovább én inkább visszafordulok, de anank éártelme nincsen, h x méterenként miattam megálljunk. Ráadásul majd kiugrott a szívem a helyéről, és hányingerem is volt. Mondtam nekik, h a tó másik oldalán megtalálnak ha ők sem menenk óceánpartra. Amúgy sok értelme nem lett volna kimenni, mert kb fél 5-re értek volna oda, és a 18:30-as busszal meg jöhettek volna vissza. Szval a kiruccanásból nem lett semmi. Illetve csak annyi, h visszafele a cipő szépen feltörte a lábam, vízhólyag meg miegymás, nagyon szépen néz ki. Letáboroztam a tónál, később jött Emese és Bianka is, még maradtunk egy kicsit, aztán irány vissza a táborba. Tus, kaja, net. :) Legközelebbi szabadnap 3 nap meló után. És már most szólok nekik, h nem érdekel, h de oldják meg, h legalább a boltig elvigyenek. Nem hiszem, h olyan nagy kérés lenne, pláne, h a szakácsot vacsi közben is el tudják vinni, meg este 10-re értemenni. Felkelünk reggel, vigyenek reggeli előtt, de oldják meg. Ha a counsepor-öknek kell vmi akkor persze, természetesen, azonnal. Ha nekünk akkor a rögtön hívom őket azt jelenti, h küldök egy e-mailt. Vicces, h másoknál azt olvassuk mennyire megszerették az embereket és a tábárt, és nem akarnak hazamenni, mi pedig szinte vágjuk a centiket a repülőgép indulásáig. Találtam egy régebbi blogot ugyanerről a táborról. Hát, nem igazán változott semmi. :))) Azt hiszem jövőre másikat keresek. 
Jah, a mosoda természetesen ocsmányul néz ki. 

2010. augusztus 11., szerda

Helyzetjelentés . . .

Megérkeztek a gyerekek, elkezdődött a 3. ( és egyben az utolsó ) session. Jeee . . . 
Az első pár nap után azt mondanám, h most a lány szennyessel lesz gondom. Változott a felállás. Mindegy, itt is elmondtam a counselor-öknek, h legközelebb ha ilyen sok lesz akkor nem viszem el. Nevelés van kérem szépen! :) 2 nap alatt kizárt, h ilyen osk ruha koszos legyen. Tanulják meg, h nem kell naponta 4x átöltözni mindig új ruhába.
Egyébként nem történik semmi különös. A mosodán, mint mindig most is nyugi van, a szakács is csak néha szólogat be a konyhásoknak. Legtöbbször nem is látják, mert mikor ők kiszolgálnak akkor őfelsége eltűnik vhova. Szteme lmegy és belövi magát vagy szív egy kis füvet vagy vmi hasonló, mert az tuti, h nem tiszta. Jah, cukorbeteg, de folyton kakaóval, műzlivel ( Cini Minies ), jégkrémmel tömi magát, illetve minden egyébbel amit talál. De a múltkori rosszulléténél is arra hivatkozott, h leesett a vércukor szintje. Jahperszehogyne. Ne nézzen már madárnak. De a főnökség elhiszi. Ezért külön gratula nekik. Nekem első dolgom lett volna drogtesztet csináltatni vele. Mindegy, legalább a gyerekekre nem veszélyes, habár otthagyja a konyhát, és ha jön az allergiás kislány megkérdezni, h mi van az ebédben akkor Emese meg Bianka bőszen hallgat, hiszen honnan kéne tudniuk. Denver drága legalább az irodában maradhatna ha a kiszolgálásban nem is segít. 
A hét történése : Secret Santa
Azaz mindenki húz egy nevet és majd megajándékozzuk egymást. A szokásos Mikulásos dolog. Anno még úgy volt, h a megajándékozottnak rá kellett jönnie kitől kapta az ajándékát, idénn viszont állítólag a staff banketten adjuk majd át az utolsó nap. Tegnap jött Michael ( az egyik főnök ) és kérdezte, h szeretnék-e secret santa lenni. Mondom őőő, sorry, de nem. Ha vki olyat húzok akit nem is ismerek annak igen nehéz lenne bármit is csinálni/venni, aztán reggelre meggondoltam magam. Mégsem kéne mindenből kihúzni magunkat. Szerencsére a kalap a maradék nevekkel reggel itt volt az asztalán. Kérdeztem nem baj-e, h ha mégis lennék Secret Santa. Dehogy baj. Húztam. Természetesen az előre megjelölt papírfecnit. :))) Jófej az illető és könnyű volt kitalálni mit kapjon, kb 5 percen belül megvolt, már meg is rendeltem neten. Imádom ezt a netes rendelést. Gyakorlatilag mindent lehet, és nagyon gyorsan kihozzák.
Ma szerda van, ami azt jelenti, h már csak 2 nap és day-off. :))) Irány az óceánpart, aztán a pláza, mert fel kell próbálnunk a cipőket amiket online kinéztünk. Nem merem csak úgy megrendelni. A 40-41-es női méret itt kb 10-es. Amit múltkor vettem papucsot az 10-es, viszont Marshalls-ban próbáltam egy másikat, az is 10-es volt, és lötyögött benne a lábam. Tehát itt sem jobb a számozás mint otthon. :) 
Szval nemsokára pihi és barnulás. Remélem most nem marad ki egy tenyérni folt ahol leégek. megpróbálom mindenhol lefújni magam. És legalább már az utat is tudjuk a parttól a plázáig, nem kell a rossz térkép ami másik irányba vinne. Addig is laundry és némi besegítés a konyhán. 12 emberrel többen vagyunk. Jött 6 fiú és 6 lány akiket couselor-nek tanítanak be. Mindenféle szintek vannak, és ők még nagyon az elején vannak. Természetesen a 6 lány a kabinunk másik felében lakik és tipikus visítozós tizenévesek. Oh, jeee . . . de nem baj, már csak 1 hónap és otthon leszek. Hiányzik egy kicist az otthoni minden. Hiányzik a családom, a párom, a barátok, és nagyim főztje. 7 kilót fogytam mióta kijöttem hála a fantasztikus szakácsunk hihetetlen főzéstudományának. Tegnap pl vmi steak lett volna a vacsi. Ebből az lett, h a húsokat mindenféle előkészítés ( pl mosás ) nélkül rögtön tepsibe rakta, mindenféle fűszerrel ( pirospaprika, bazsalikom, só, bors, curry, meg volt még vmi aminek most nem jut eszembe a neve ) megszórta, leöntötte olajjal, de úgy, h úszott benne, aztán be a sütőbe. Íze túl sok nem volt a fűszerek ellenére sem, és rágós maradt. A krumplipüre szintén sótlan volt. Sztem még néhány nap és mama tejfölös csirkepörköltjével fogok álmodni. :))) Ha hazamegyek, egy hétig csak sütni és főzni fogok ( párom nagy örömére, úgyis hiányzik neki a sertepertélésem a konyhában ), habár nem kéne visszaszedni ezt a 7 kilót ha már végre lement. Még egy 5-ös azért eltűnhetne plusszban, de futni biztos, h nem fogok. :)))
Szval ezek a nagy történések, már csak 3 hét meló és irány New York egy hééétreee!!! Juppiiiiiiii . . . . 

Jah és pár zene amiket itt hallottam és megszerettem . . .

Jason Mraz - I'm yours 


Travie McCoy - Billionaire 


Katy Perry - California girls



2010. augusztus 8., vasárnap

Shit . . .

Természetesen semmi sem úgy alakult ahogy azt már egy éve elterveztem. Lehetett volna úgyis, de nem lett. Ez van. Elnézést a kifejezésért, de ilyen elb*szott nyaram még nem volt.
Marad egy hét plussz meló, majd 8 nap / 7 éj New York-ban, aztán go home!
Jövőre pedig nem engedem, h megtörténjen az ami idén, és akkor is látni fogom a Grand Canyon-t!
 

2010. július 29., csütörtök

WoW . . .

Pontosan 4 hét van még hátra!
Illetve ha sikerül tovább melóznom 1 hetet akkor 5, szval pont félidőnél járok. Néha többnek tűnik, néha kevesebbnek, néha pedig mintha csak megállt volna az idő. Lehet azért, mert minden nap ugyanolyan.

2010. július 28., szerda

Síp - síp - síp . . .

Holnap meló, de legalább már működik mindkét mosógép. 
Pénteken pedig végre ismét szabadnap. Kell is, mert kicsit kivagyok lelkileg & idegileg, mindenhogy. Ezzel inkább nem fárasztanék senkit, a lényeg, h jól jönne egy nap az óceánparton. 


Mindenkinéle ljön a holtpont, na nálam ez a mostani héten van.

2010. július 22., csütörtök

Mosógép és betegség . . .

Betegek vagyunk. A fehér mosógép és én. Ő nem tud centrifugázni én meg fulladozok a köhögéstől. Ma végre rászántam magam, h elmenjek a nővérkéhez, hátha ad vmit ami jobban használ mint a múltkori bogyója a derekamra. 
Sajnos a szokásos otthoni torokfájós gyógyszeremet nem hoztam magammal. Itt pedig vmi rózsaszín szirupot kaptam aminek eperillata volt és iszonyú keserű íze. Pedig basszus, ezeket gyerekeknek csinálják, nem teszteli vki? Na mindegy. Elvileg 4 óránként kéne innom egyet, de köszönöm nem. Szóltam páromnak és postázza nekem az otthoni gyógyszerem. Juppiii!!! :) 


Jah, jelenleg 1 mosógép üzemel, pedig már több mint 1 hete szóltam, h nem jó. Viszont most már végérvényesen nem használom, mert anank nincs értelme, h kimosok vele vmit, nem centrizik, és 2-2,5 órán keresztül van full hőmérsékleten a szárítóban. Így viszont csigalassúsággal megy a meló, 10 perc múlva dél és még az emergency laundry-val sem végeztem. Mikro rákérdeztem az egyik főnöknél, h mégis mikor jön a szerelő, válasz: hát, akkor ma majd felhívom. Köszi, egész időben.

2010. július 20., kedd

Szürke hétköznapok . . .

- Session 1 után ugye volt némi szabadidőnk, na nem sok. Már itt vannak az újabb gyerekek. Van néhány visszatérő is. Kedvesek, aranyosak, problémásak. A szokásos. :) A mosodán anyni vátozás van, h most a fiúk kb 2x annyi ruhát adnak le mosni. Pedig az ember pont azt hinné, h a lányok azok akik naponta 5x átöltöznek, de nem.

- Még mindig szép időnk van. Se fog, se derékfájás ( lekopogom ), csak a megfázás van még mindig. Szval csak a szürke hétköznapok. Szombaton lesz szabadnapunk, még nem tudjuk mit csinálunk, lehet átmegyünk a közeli tópartra fürdeni. Illetve alszunk kb délig. :) Van egy új lány aki itt volt aztán elment, most megint visszajött, de úgy tűnik már maradni fog. Szval a telefonja 6:40-kor csörög és mindenki felébred rá, kivéve ő. Ma reggel az jutott eszembe, h este bekészítek egy teniszlabdát az ágyam mellé és reggel fejbedobom vele, de lehet nem örülne neki. Nem mintha mi örülnénk a hajnali ébresztőnek. 

- Ma sikerült  beszélnem anyával, mamával, párommal ( habár vele szerencsére minden nap beszélünk hála a wi-finek :D ). Zoli mondta, h megérkezett a képeslapom. Nem tudom mikor adtam fel, de arra számítottam, h csak cs-p felé kapja meg. Egyébként innen 88 cent egy képeslap feladása Magyarországra. A dollár árfolyamtól függően kb 200 Ft. Sztem egyáltalán nem sok érte. Pláne, h ilyen hamar ott van. 

- A fehér mosógép végleg megadta magt úgy néz ki. Már nem folyik, de nem centriz, így mikor kiemelem belőle a ruhákat folyik belőlük a víz. Szó szerint folyik. 

- Tegnap elkezdtem kiküldözgetni a couchsurfing-es üzeneteket. Remélem találunk szállást NY-ban.

- Itteni lányok új őrülete: fóliázás
Kb 2 napja este az egyik betekerte magát, természetesen megfertőzte a többit is így most kb mindenki fóliába van tekerve esténként. A magyarokat kivéve persze. Mi ugyanis tudjuk, h kb semmire nem megyünk magával a fóliával ha nincs alatta vmi hper - szuper zsírégető "csodakrém", vagy ha már fólia akkor lehet, h akkor kéne mikor mozognak is ( torna, futás egyebek, amiket Lanie kivételével senki sem csinál ). Szval esténként megy a nagy fóliaparty, aztén magukhoz veszik a chipset, csokis kekszet, egyéb édességeket és elkezdenek nasizni. Érti ezt vki? Mert mi nem igazán. :))) De hát ők tudják, biztos használ. 

- A hét kihívása: élesztőt szerezni és megsütni a baconös - sajtos - mini kifliket amiket otthon szoktam csinálni.

Sesame crescent filled with bacon and cheese

2010. július 17., szombat

Kiborulás . . .

Na nem nagyon, csak egy kicsit. 

1.) Még mindig hoznak 2-3 zsáknyi "lost & found" cuccot. Igaz, h volt rá 3 napjuk amíg nem voltak gyerekek, de az túl egyszerű lett volna. Inkább most hozzák mikor már mosnom kell a kölykökre.

2.) Ma hozott a nővérke 2 törölközőt, meg pár ruhát a kezében és közli, h ezt lehet külön kéne mosnom a többitől, mert azé a kislányé aki tetves. 

HOGY MIVAN??? 

Hogy a francba lehet tetves gyereket közösségbe engedni? ( A létszám kb: 60 gyerek + 30 fős személyzet. ) Volt "szerencsém" 2x elkapni általánosban, de nem mentem iskolába. Persze, h lehet kezelni, de az sem 1 nap alatt oldódik meg. 
Ráadásul kiderült, h már tegnap kimosták az összes cuccát, csak ez kimaradt, és nem szóltak volna róla, h figyi, az X gépben tetves cuccok vannak, utána fertőtlenítsd vagy akármi. Még jó, h már tegnap előtt kimostam a ruháimat. És kb 100 %-ig biztos vagyok benne, h mikor kimosták őket, előtte nem fújták le a tetü és egyéb élősködő írtó sprével. 
Hát én ezt a kimaradt keveset jól lefújtram és bele egy zsákba, majd este mosom őket, vagy inkább holnap. Nem tudom milyen gyorsan hat, de adok neki időt bőven.
A régi tapasztalatnak köszönhetően amint meghallom azt a szót, h tetü, már viszketek is mindenhol. :S  De hülye vagyok, h nem hoztam Nittyfor-t. Legközelebbi Stop & Shop látogatásnál beszerzek vmi tetü megelőzőt. Mondjuk az is érdekes lehet, h a tipikus néger hajból, h szedik ki őket. :S

Na mindegy, csak el ne kapjam.

3.) Elfogyott a szemeteszsák, gondoltam szerzek a konyháról, ott mindig van. Közölte a szakács, h csak ilyen kevés van nekik is ( kb fél tekercs ), és különben is nekik kell napi 3, és bla-bla-bla. Letekertem egyet, mert hát 1 db még nem a világ vége, erre kivette a kezemből és nem engedte el. Az a k*csög nem volt hajlandó adni 1 azaz 1 darab szemeteszsákot. 

Megkerestem a karbantartót aki ugyan csigalassúsággal, de hozott nekem. 

Ez egy hosszú nap lesz úgy érzem. :( 

Fejlemény: 
A mai napban az egyetlen pozitívum, h nagymamámtól kaptam levelet. :) 
Millió puszi neki! 


2010. június 30., szerda

Ismet munkaban . . .

Tegnapi szabadnap utan ma is emt munkaba alltunk. Holnap mar a gyerekek is jonnek. 6-16 eves korosztaly lesz asszem. Ajjajj, elore felek, de majd megprobalok jol elbujni a mosodan. :)

Tortenesek:

- tegnap shoppingoltunk kicsit. Vettem cuki Hello Kitty-s pizsinacit. :)))

- aki este mosott, jol elprogramozta a gepet es reggel nem akart mukodni. Mindegy, 20 percig kuzdottem vele, de megcsinaltam.

- az amcsik kb leszarjak a munkankat. Ertem ezt ugy, h nem vigyaznak arra amit megcsinaltunk. Pl.: a koszos pokrocokat nem biztos, h a mosogepbol kifolyt vizbe kene ledobni a foldre, illetve nem is a tisztak koze visszarakni.

- szegeny gyerekfelugyeloket nagyon tudom sajnalni neha, mikor nyavajognak, h napi 1 ora "work project" azaz melo van nekik. Na nem mintha en nagyon megeroltetnem magam, mert berakok 1-1 adagot a gepekbe, aztan csak 40 perc mulva kell megint arra neznem. Utana szaritogepbe pakolas, majd minden kezdodik elorol. A szkenneleshez kepest itt csak annyi valtozott, h nem kb 4 percenkent, hanem csak 40 percenkent van dolgom. Amugy meg ha kell akkor besegitek majd a konyhan is, addig sem unatkozom.

- nem hagynak minket aludni. Folyton csapkodjak az ajtot. Halkan becsukni? Aaa, itt olyan nincs. Legszivesebben olyan omloszt adnek nekik. Nem hiszem, h sokaig birom amjd szo nelkul. Jah, es rendkivul okosak is bizonyos dolgokban. Pl.: a konnektorba bedugott hajszaritot a mosdokagyloban tartani. :)))

Na mara legyen eleg ennyi, majd meg jovok egy rovidebb beszamoloval arrol, h mennyire megijedtunk egyik este. Vicces volt. Legalabbis utolag. :)

Ha esetleg vki szeretne nekem kuldeni egy kis szeretetcsomagot mondjuk Boci csokival vagy epres Milka-val, otthoni ujsaggal ( HOT!, Blikk ), akkor azt nyugodtan megtehetitek. :)
De szimplan leveleknek is nagyon orulnek!!!

Camp Mitton ( Cintia Szabics )
46 Featherbed Lane
Brewster MA, 02631
USA


2010. június 24., csütörtök

1. munkanap . . .

Bocsi, de most ekezetek nelkul fogok irni mert nem az en gepemet hasznalom.
Megerkeztem Mitton-ba. Oh My God, putri-putri-putri. A WC szornyu, az ajtonak nincs alja, a tusoloba meg papuccsal is alig merek belepni, az amcsi lanyok hangosak es kb leszarjak ha vki mar alszik, mert mondjuk melozott, nem ugy mint ok, akik csak labdaznak, meg enekelgetnek. Amugy kedvesek es mosolygosak, csak alapveto illemszabalyokkal nincsenek tisztaban. Ma kezdodott az igazi melom. Sajna elotte kepet nem csinaltam, de majd utana kep lesz. A szobankat es egyebeket termeszetesen megorokitettem. Elvileg a heten jonnek a kedves kabeles emberek es lesz majd net. Nagyon remelem, habar a fonok Lisa nagyon aranyos, a magyaroknak megengedte, h hasznaljak a gepet, mert mi messzirol jottunk. A kaja eheto, amugy vicces sztem inkabb fogyni fogok mint hizni, legalabbis remelem a legjobbakat.
Itt vegre Emesevel es Biankaval vagyok. Delutan beviszik a tarsasagot vasarolni, azt hiszem beszerzek par dolgot.
Jah, a mai nap legviccesebb resze: minden iszonyatosan lerobbant itt, de a mosnivalo cuccok kozott talaltam egy Ralph Lauren parnat. :)
Na most megyek is vissza pakolgatni, termeszetesen csakis gumikesztyuben amibol kaptam egy egesz dobozzal. :)