A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tervezgetés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tervezgetés. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 25., hétfő

Búcsú Amerikától . . .

Legalábbis egyelőre.

Nem megyek következő nyáron. Nagyon szeretnék, de nem megyek. 

És az okok:
 
1.) Azt hiszem a fórumon írta az egyik srác, h 23 évesen nem akar már kint bohóckodni.  Na nekem ezzel nem lenne problémám, 24 voltam idén és különben is még mindig egy nagy gyerek vagyok vhol mélyen. Ugyanakkor úgy érzem, h egy új szakaszba értem és inkább munkát keresnék amivel később is tudok kezdeni valamit. Akár itthon, akár külföldön, de kéne vágre egy rendes állás. Unom a diákmunkákat. :) 

2.) Drága. Csak úgy érné meg kimenni ha én fizetnék mindent. Az kb 1300$. A várható fizetés így kb 2300 - 2900$ között lenne. A táborom ahol voltam elég szegény. Postcamp-en sem kaptuk meg a 40$/nap fizut. Szval kb a minimum összeget fizetnék ki. Azaz 1000$-ra jönnék ki. Kevesebb lenne a fizetésem mint idén, a ráfordításom pedig jóval több. Persze jól hangzik az a 2300$. El tudném kint költeni, még haza is hoznék belőle. De nem tudok anynit összegyűjteni, és levonva a dolgokat nem éri meg.

Ha csak a vízumomat fizetem akkor a fizum 900 - 1200$ között várható. Na most 900$-al nem sokra megyek kint.

Van még pár változat, h a tábor mit fizet, én mit fizetek, de egyik varáiációval sem éri meg. 

Kicsit számolgattam és arra a következtetésre jutottam, h kb 100,000 Ft-al kerülne többe, ha nem kint dolgoznék, hanem itthon gyűjtögetnék rá. Igaz, jóval több ideig tartana, de per pillanat halvány lila gőzöm sincs, h azt az 1300$-t ( kb 260,000 Ft-ot honnan szedném elő ). A sulim 145,000 Ft/félév, + albérlet, közlekedés, kaja, mindez diákmelóból fedezve. Sajnos USA-ra már nem marad. 
Idén anyáék sokat segítettek azzal, h a repjegyhozzájárulást kifizették. Arra pedig nem kérhetem őket, h a következőbe "kicsivel" többel szálljanak be.

3.) Párom. Hosszú volt ez a nyár, nehéz volt mindkettőnknek. Változtunk nem is kicsit. Egyszerűen nem szeretném itthon hagyni 4 hónapra ( post camp-el szmolva ) és kész. :) De mivel senkinek sem tartozom magyarázattal az életemmel kapcsolatban, így ezt nem is ragoznám tovább. Aki megérti megérti, aki nem nem.  :) 

Szóval most vmivel felelősségteljesebb állás keresése mint a mostani, illetve nemrég írtam egy listát 2011-re, azt próbálom majd teljesíteni, vmint spórolás néhány dologra. Fényképezőgép, jogosítvány és egy amerikai utazás. Tudom, h egyszer még visszajutok oda nem is egyedül, és látni fogom mindazt amit idén nem sikerült. 

Igaz, egy ilyen nyár nem csak arról szól, h kimegy vki, ledolgozza azt a 3-4 hónapot, utazik, és hazajön. Magáról a tábori élményről is szól. 
Szép volt, jó volt, egyelőre ennyi volt. 

Később viszont sokkal büszkébben tekintek majd vissza arra, h nemcsak kimentem és 3 hónapot dolgoztam egy igencsak "rusztikus" táborban hanem, h itthon, önállóan megdolgoztam érte.

Szval egyelőre bye - bye USA, vizslát nemsokára. 

Mondjuk 2 év múlva. 

2013. Július 13. :)))

2010. október 14., csütörtök

New infos . . .

Tegnap kaptam e-mailt Campleaders-től a visszatérős árakról. Hááát, kicsit soknak tűnik. Persze több a fizetés is, de akkor is. Van többfajta verzió, a végén úgyis az lesz amiben megállapodok a táborral. "HA" visszamegyek. Ami még nem 100%, mert elég sok a befolyásoló tényező, de akármilyen is volt ez a nyár, a nehezebb napok meg minden, de szeretnék visszamenni. Ugyanoda. A hideg kabinba ahova nagyobb viharban beesik az eső, és 3 pléddel, takaróval hálózsákkal is hideg van néha, a feltúrt mosodára day-off után. Hogy miért? Mert egy másik világot ismertem meg, új barátokat szereztem, jártam egy másik kontinensen, nyaraltam egy hetet New York-ban, és ezeket az élményeket senki sem veheti el tőlem. 

Kivéve persze ha vki leüt és amnéziás leszek, de akkor meg majd emlékeztetnek a fényképek. :))) 

A tábortól egyelőre még nincs konkrét információm, csak annyi, h örülnének neki ha visszamennék. Egyelőre ez is elég, a többi meg majd jön. 

Visszatérő árak: 
  • vízumdíj: 140$ 
  • biztosítás + DS2019: 395$ 
  • repülőjegy: (kb) 750$ 
Plussz ugyanúgy kell erkölcsi bizonyítvány ( azt hiszem még mindig 3,100 Ft ).

Minden a tábortól és persze tőlünk függ, h mit szeretnénk / tudunk fizetni.

Változások első éves jelentkezőhöz képest: 
  • csak 1 darab referencia kell 
  • angol nyelvű iskolalátogatási igazolás kell ( habár lehet ez 2011-re már az első évesekre is vonatkozik )
  • nincs 5,000 Ft-os jelentkezési díj 
 Most várakozás, gondolkodás mi legyen jövőre. :) 

2010. október 6., szerda

Hmm . . .

Jó lenne visszamenni jövő nyáron. 
Végül is a nyugati partot idén nem láttam, és NY-ra is ráférne még 2-3 nap. :)))

2010. szeptember 3., péntek

Semmittevés . . .

Igen, igen a hét maradék része nagy semmittevéssel telt. Alvás, evés, net, alvás evés, net . . . kb ennyi.

Tegnap estére meg voltunk hívva a partra. Indulás este 9-kor. Oké. Jó amcsi szokáshoz híven, indulás 22:30 lett. :) Csomagtartó tele piával, a kocsi meg 7 emberrel. Emese félig az ölemben ült elöl.
Indulás a partra, csakhogy út közben láttuk, a part lezárva, mert hurrikán közeleg. Mindegy, egy darabig még biztos nem ér ide. Nagy nehezen megtaláltuk a partot is ami egyébként pont előttünk volt. Fától az erdőt eset állt fent. :) Lemntünk a sziklásabb részre, a többiek iszogattak ( páran elég rendesen ) és füstöltek. Beszélgettünk, elvoltunk. 2 srác úgy gondolta milyen jó idő van és mekkora királyság lenne még a hurrikán előtt megmártózni a vízben . . . meztelenül természetesen. Be is mentek. Mi többiek inkább csak a partról figyeltük az eseményeket. Miután elfogyott az alkohol irány vissza  atáborba. De amúgy ha bárki kérdezi, mindenki Nick kabinjában volt és videojátékoztunk. :)))

Ma végre esett egy kis eső, lehűlt a 33 fok 23-ra, de jól esik egy kis hűs. Emesével trvezzük a New York-i hetünket. No meg azt, h hogy fogunk kijutni a reptérre, meg egyáltalán NY-ig ennyi cuccal. :S Ráadásul kicist átnézve  a mosodát igazi gyöngyszemekre bukkantunk. Nike cipő anyának, Nike télikabát anyának ( vagy akire jó lesz ), pár póló nekem, kb 10 póló újonnan importált öcsikémnek Norbinak. Baseballsapkák ( remélem tetszenek majd Motyónak ), szval plussz bőrönddel megy haza az egyikőnk. Valószínűleg Emese, mert nála több a cucc, de ki tudja, sztem fele-fele arányban vagyunk. De ő egy nappal korábban megy, így ki tudom kísérni a reptérre.

Basszus, el sem hiszem, h már csak 9 nap 19 óra van hátra.

Szval most nagy NY-i tervezgetés, eddig 25-nél tartunk és a lista még bővül. Ma megvettük a Boston - New York buszjegyünket. Vasárnap reggel elvileg 9-kor indulunk a táborból, és délután 4-re érünk NY-ba. Az átalakítót vissza kell adnom Biankának, de a hostelben vannak gépek, úgyhogy elvileg nem maradtok információ nélkül.

Kedves családom!
Holnap még telefonálok, aztán legközelebb már csak max Rómából tudok üzenni. Úgyhogy készüljetek, 13-án este érkezem. :)
Borsóleves, tejfölös csirkepöri nokedlival, ubsali / kovászos ubi. Nem elfelejteni. :)

Természetesen volt nálunk fényképezőgép! :) 



2010. augusztus 11., szerda

Helyzetjelentés . . .

Megérkeztek a gyerekek, elkezdődött a 3. ( és egyben az utolsó ) session. Jeee . . . 
Az első pár nap után azt mondanám, h most a lány szennyessel lesz gondom. Változott a felállás. Mindegy, itt is elmondtam a counselor-öknek, h legközelebb ha ilyen sok lesz akkor nem viszem el. Nevelés van kérem szépen! :) 2 nap alatt kizárt, h ilyen osk ruha koszos legyen. Tanulják meg, h nem kell naponta 4x átöltözni mindig új ruhába.
Egyébként nem történik semmi különös. A mosodán, mint mindig most is nyugi van, a szakács is csak néha szólogat be a konyhásoknak. Legtöbbször nem is látják, mert mikor ők kiszolgálnak akkor őfelsége eltűnik vhova. Szteme lmegy és belövi magát vagy szív egy kis füvet vagy vmi hasonló, mert az tuti, h nem tiszta. Jah, cukorbeteg, de folyton kakaóval, műzlivel ( Cini Minies ), jégkrémmel tömi magát, illetve minden egyébbel amit talál. De a múltkori rosszulléténél is arra hivatkozott, h leesett a vércukor szintje. Jahperszehogyne. Ne nézzen már madárnak. De a főnökség elhiszi. Ezért külön gratula nekik. Nekem első dolgom lett volna drogtesztet csináltatni vele. Mindegy, legalább a gyerekekre nem veszélyes, habár otthagyja a konyhát, és ha jön az allergiás kislány megkérdezni, h mi van az ebédben akkor Emese meg Bianka bőszen hallgat, hiszen honnan kéne tudniuk. Denver drága legalább az irodában maradhatna ha a kiszolgálásban nem is segít. 
A hét történése : Secret Santa
Azaz mindenki húz egy nevet és majd megajándékozzuk egymást. A szokásos Mikulásos dolog. Anno még úgy volt, h a megajándékozottnak rá kellett jönnie kitől kapta az ajándékát, idénn viszont állítólag a staff banketten adjuk majd át az utolsó nap. Tegnap jött Michael ( az egyik főnök ) és kérdezte, h szeretnék-e secret santa lenni. Mondom őőő, sorry, de nem. Ha vki olyat húzok akit nem is ismerek annak igen nehéz lenne bármit is csinálni/venni, aztán reggelre meggondoltam magam. Mégsem kéne mindenből kihúzni magunkat. Szerencsére a kalap a maradék nevekkel reggel itt volt az asztalán. Kérdeztem nem baj-e, h ha mégis lennék Secret Santa. Dehogy baj. Húztam. Természetesen az előre megjelölt papírfecnit. :))) Jófej az illető és könnyű volt kitalálni mit kapjon, kb 5 percen belül megvolt, már meg is rendeltem neten. Imádom ezt a netes rendelést. Gyakorlatilag mindent lehet, és nagyon gyorsan kihozzák.
Ma szerda van, ami azt jelenti, h már csak 2 nap és day-off. :))) Irány az óceánpart, aztán a pláza, mert fel kell próbálnunk a cipőket amiket online kinéztünk. Nem merem csak úgy megrendelni. A 40-41-es női méret itt kb 10-es. Amit múltkor vettem papucsot az 10-es, viszont Marshalls-ban próbáltam egy másikat, az is 10-es volt, és lötyögött benne a lábam. Tehát itt sem jobb a számozás mint otthon. :) 
Szval nemsokára pihi és barnulás. Remélem most nem marad ki egy tenyérni folt ahol leégek. megpróbálom mindenhol lefújni magam. És legalább már az utat is tudjuk a parttól a plázáig, nem kell a rossz térkép ami másik irányba vinne. Addig is laundry és némi besegítés a konyhán. 12 emberrel többen vagyunk. Jött 6 fiú és 6 lány akiket couselor-nek tanítanak be. Mindenféle szintek vannak, és ők még nagyon az elején vannak. Természetesen a 6 lány a kabinunk másik felében lakik és tipikus visítozós tizenévesek. Oh, jeee . . . de nem baj, már csak 1 hónap és otthon leszek. Hiányzik egy kicist az otthoni minden. Hiányzik a családom, a párom, a barátok, és nagyim főztje. 7 kilót fogytam mióta kijöttem hála a fantasztikus szakácsunk hihetetlen főzéstudományának. Tegnap pl vmi steak lett volna a vacsi. Ebből az lett, h a húsokat mindenféle előkészítés ( pl mosás ) nélkül rögtön tepsibe rakta, mindenféle fűszerrel ( pirospaprika, bazsalikom, só, bors, curry, meg volt még vmi aminek most nem jut eszembe a neve ) megszórta, leöntötte olajjal, de úgy, h úszott benne, aztán be a sütőbe. Íze túl sok nem volt a fűszerek ellenére sem, és rágós maradt. A krumplipüre szintén sótlan volt. Sztem még néhány nap és mama tejfölös csirkepörköltjével fogok álmodni. :))) Ha hazamegyek, egy hétig csak sütni és főzni fogok ( párom nagy örömére, úgyis hiányzik neki a sertepertélésem a konyhában ), habár nem kéne visszaszedni ezt a 7 kilót ha már végre lement. Még egy 5-ös azért eltűnhetne plusszban, de futni biztos, h nem fogok. :)))
Szval ezek a nagy történések, már csak 3 hét meló és irány New York egy hééétreee!!! Juppiiiiiiii . . . . 

Jah és pár zene amiket itt hallottam és megszerettem . . .

Jason Mraz - I'm yours 


Travie McCoy - Billionaire 


Katy Perry - California girls



2010. augusztus 8., vasárnap

Shit . . .

Természetesen semmi sem úgy alakult ahogy azt már egy éve elterveztem. Lehetett volna úgyis, de nem lett. Ez van. Elnézést a kifejezésért, de ilyen elb*szott nyaram még nem volt.
Marad egy hét plussz meló, majd 8 nap / 7 éj New York-ban, aztán go home!
Jövőre pedig nem engedem, h megtörténjen az ami idén, és akkor is látni fogom a Grand Canyon-t!
 

2010. július 23., péntek

Változás a programban . . .

Nem, sajnos nem bővítjük, hanem szűkítjük.
Los Angeles kihúzva. 
Bye - Bye Hollywood! Majd talán jövőre.
És az ok? Nagyon egyszerű. Pénz. A fizetésből elég sarkosan jönnénk ki. Nem hangzik túl jól, h 1257$-t költünk mindenre és 1260$ a fizetésünk. :) Hogy miért nincs tartalékunk? Mert bármannyire is azt hiszi az ember, h nem fog költeni, sajnos fog. Na nem sokat, de fog. Nasi, ücsi, kínai kaja szabadnapon, mert már rohadtul unja a tábori kaját a kedves európai vendégmunkás :), Marshalls-ban ruhák, mert igen, jó minőség olcsón, és nagypn cukik. :) És különben is kb 300$ plussz kéne ahhoz, h LA a tervben maradhasson. Így ez most nem jön össze. Marad Boston, Las vegas, Grand Canyon, Hoover-gát no és persze New York. Azért sztem ez is bőven elég. Azért LA marad ki, mert nagyon drága a repülőjegy, kocsibérléshez kevesen vagyunk, és nem is nagyon szivesen ülnék be idegen mellé akinél nem tudom, h hogy vezet. Nem vagyok félős, csak realista, és szeretem az életem. :) LA kihúzásával úgy néz ki Bianka is eltűnik a csapatból, ő látni akarja San Francisco-t és LA-t is. Mi is, csak nekünk nincs +X x 100$-unk. 
Szval ez a helyzet, bánom - bánom, de kibírom, végülis főleg a Universal Studio és a Hollywoodfelirat miatt mentem volna, a sztárok kézlenyoimatai annyira nem izgattak. Maximum majd jövőre Miami és akkor az Orlando-i Universal Studio-ba megyek, az úgyis nagyobb. :)



2010. július 9., péntek

Helyzetjelentes . . .

A fogfajasom elmult. Halleluja!!! :))) 
A derekam meg fajdogal, de az mar csak a szokasos. Viszont fogfajas helyett, csakhogy meglegyen az egyensuly, kiuteses lett a kezem. Komolyan olyan vok itt mint vmi kripli.

Ma nagyon szivesen leorditottam volna par ember fejet. Ugy latszik nagyin hozzaszoktak ahhoz, h nem nekik kell hozni a szennyest, igy 1 kabin kivetelevel mindenki a szokasos szennyesekkel adta oda reggel az "emergency laundry"-t. Lett is nekik szolva, h sorry fiuk, de ezt igy felejtsetek el, es reggel a mosodaban akarom ( illetve nem akarom ) latni a pisis cuccokat. Este mikor visszakapjak a tisztat akkor pedig szolok nekik, h ugyan legyenek mar olyan kedvesek es a pisis ruhakat is tegyek be a pisis halozsakok melle. Minidg a pisis cuccokat mosom eloszor es kicsit gaz, ha delutan 5-kor kezdem mosni az egyik dobozt amiben ossze van keverve a pisis pizsoma a szimplan koszos ruhakkal. H lehetnek ennyire igenytelenek? A lanyok sem sokkal jobbak, csak egy fokkal. Sztem egy 13 eves lanynak meg lehetne "tanitani", h csereljen vmit ha eppen menstrual. Nagyon orulok neki, mikor 3 napja egyhuzamban delutan hoznak vmi veres cuccot. Oh, jeee. ( Pfuujjjjjj! :S ) 

Jo dolog, h kiderult gmail-en van chat. :) Kijovetelnel csinaltam gmail-es cimet, nem is hasznalom, de Zoli mondta ma, es mivel a gepben van webcam igy vegre lattuk egymast. Mar eppen ideje volt. Nagyon hianyzik. Azt hittem jobban viselem majd ezt az egesz tavollet dolgot, de nem ugy tunik. :( Mindegy, mar csak 66 nap. :) Tervezgetjuk az utazast a lanyokkal. Sajnos eleg dragak a repjegyek, igy lehet, h Los Angeles kimarad ( a francba :( ) es helyette a Niagara vizeseshez megyunk. Ez meg fugg par dologtol, de nemsokara ugyis fixaljuk a vegleges tervet.

Ma beszeltem mamaval. A campleaders-tol kapott kartyan volt meg 1 azaz egy percem. Csak a lenyeges dolgokat mondtam el neki: itt minden rendben, iszonyat meleg van, szar a kaja, hianyzik a foztje. :) Ma nem is ettem az ebedbol. Meg volt a szabadnapon vasarolt gyorsfagyasztott husgolyos mozzarellas izebol 1 darab, inkabb azt ettem. Mindezt azert mert ebed elott bementem a konyhara. Kerdeztem Biankatol, h minek van ilyen klor szaga? Nem tudta. En viszont rajottem. A husnak ami a tacco-hoz volt. Na mondom koszonom nem, inkabb kihagynam az etelmergezest. :) 

A nap masik jo dolga, h az irodaban miutan beszeltem mamaval, meghallottam amint az egyik fo fonok azt mondja, h jovo heten csutortokon lesz internet. Ujjak keresztbe es mindenki erosen koncentral, pozitiv energiat kuld, imadkozik, gyertyat gyujt, vagy barmit csak vegre legyen net. :))) Elvonasi tuneteink vannak.

Ma elhozom a gepem a lezart szekrenybol, tolteni kell az ipod-om, es megprobalok kepeket is felpakolni. Csinaltam par ujat. Vegre sikerult lefenykepezni egy mokust is ( az ebedloben ). :) Ha minden jol megy meg videot is teszek fel.

2010. július 6., kedd

Visszaszamlalas . . .

Beallitottam a "Visszaszamlalas" gombot. Mar csak 68 nap es otthon vagyok. 

Kitartas, annyit mar vigan kibirtok nelkulem. :)))

2010. június 7., hétfő

Los Angeles-i kiegészítés . . .

Egy cseppet sorozatmániás vagyok. :) Ezért néhány helyszínt is szeretnék majd megnézni. Ma jutott eszembe egyik kedvenc sorozatom helyszíne: CSI -  Miami 
Igazából az összes helyszínelős filmet szeretem, de ez az épület eleve gyönyörű. És bármily meglepő, de nem Miami-ban található, hanem LA-ben. LA központjából aránylag hamar oda lehet érni, elég hozzá 1-1,5 óra. ( séta + busz + villamos )


14600 Aviation Boulevard
Hawthorne, CA 90250-6656
(310) 491-7500




2010. június 5., szombat

Programtervek - Las Vegas . . .

1.) Las Vegas tábla és a Strip 


2.) Kaszinók / Hotelek: 
  • Mirage
  • Bellaggio
  • Venetian
  • Caesars Palace
  • Palms
  • Luxor . . . stb 
3.) M&M's Store


4.) Grand Canyon


5.) Hoover-gát



Programtervek - Los Angeles . . .

1.) Universal Studio

2.) Grand Central Market
Szeretem a  piacokat. :)

3.) Union Station 



4.) Beverly Hills
Sztárok házai. :) 

5.) Hollywood Boulevard


6.) Chinese Theatre 

Programtervek - Boston . . .

1.) Freedom Trail

The Freedom Trail is a 2.5 mile red-brick walking trail that leads you to 16 nationally significant historic sites, every one an authentic American treasure. Preserved and dedicated by the citizens of Boston in 1958, when the wrecking ball threatened, the Freedom Trail today is a unique collection of museums, churches, meeting houses, burying grounds, parks, a ship, and historic markers that tell the story of the American Revolution and beyond. 

2.) Whale watching


3.) Harvard University 

4.) Fenway Park 
Magára a baseball meccsre nem vagyok annyira kíváncsi, így csak egy 50 perces túrára megyek.

Taxi . . .

Ugyan van már 03:03-kor is vonat a Nyugatiból Ferihegyre, de vhogy odáig is el kéne jutnom. Kőbánya-Kispetről pedig még később indul busz a repülőtérre, ezért úgy döntöttem marad a taxi. Szerencsére a 10. kerületből csak 2,000 Ft. :)

2010. június 1., kedd

Ajándék part1 . . .

Nem olyan régen kaptunk egy e-mailt Campleaders-től, h mik azok a dolgok amiket vihetünk ajándéknak. Akkor jött a felismerés: OMG, ajándék is kell? Vmiért nem jutott eszembe, h vinni kéne, végülis dolgozni megyek egy X fős táborba, nem pedig cserediák programra ( amin már voltam Olaszországban és természetesen a fogadócsaládomnak vittem ajcsit ), szval nem gondoltam rá. Na mindegy. Gondoltam pirospaprikát nem viszek, mert mégis mit csinálnának ott vele mikor a tojásrántottát is dobozból öntik, kétlem, h nagy főzések lennének. Így maradt a magyar zászló. Vaterán találtam, kivételesen nem 2,000 Ft-ért hanem csak egy ezresért, így gyorsan meg is rendeltem, jövő héten érkezik majd. Egyik nap pedig eszembe jutott, h kéne szerezni vmi útifilmet Magyarországról. Le kéne tölteni? á, az olyan gagyinak tűnik ha csak kiírom. Ma nagy, Tesco-s bevásárlásra mentem gondoltam körbenézek a DVD részlegen hátha lesz, és csodák-csodájára találtam is. 60 perces, angol és magyar hang is van rajta, és nem csak a fővárost mutatja be ( Budapest, Szentendre, Visegrád, Gödöllő, Pécs, Szeged, Ópusztaszer, Esztergom, Kalocsa, Herend, Sopron, Velencei-tó, Hortobágy . . . stb ). Sztem más már nem kell. Vagy igen? A himnuszt még leszedem mp3-ba és ennyi. Jah, és mázlim volt, ugyanis le volt árazva a dvd, így csak 499 Ft volt :)


Couchsurfing . . .

Nekem nagyon tetszik maga az ötlet, ugyanakkor nem értem miért nem tud válaszolni vki ha már 2 hete megkapott egy üzenetet. Ha csak annyit is, h sorry, de még nem tudok semmi pontosat, térjünk vissza rá kicsit később. Na mindegy. Azért szerencsére vannak egy néhányan akik nagyon kedvesek és válaszolnak, h örömmel várnak. Boston-ban és Los Angeles-ben már 95%-ban megvan a szállás, már csak New York-ban kéne találni.

Előre válaszolnék azokra a kommentekre, h még elég korán van miért kezdtem el már most a szálláskeresést:
  • tábori internet és mivel még mindig nem sikerült notit szereznem ( sajnos ) , így egyelőre úgy néz ki marad a tábori gép használata, ami nem túl bíztató
  • soha nem lehet elég korán kezdeni ( legalábbis ami a szálláskeresést illeti ), van olyan aki már most le van foglalva augusztusra 
  • inkább írjak korán mint túl későn

2010. május 25., kedd

Vegyes . . .

  1. Bőrönd jelenlegi súlya: 10,6 kg (Pedig még csak a pipere cuccok vannak benne, a hálózsák és egy pulcsi. Ajjajj, h fogok így megállni 17 kilónál? :S (Igen, tudom, h 20 kiló lehet, de számolni kell a kinti vásárlásaimmal is: szuvenírek, ajándékok.)
  2. Tábor által küldött orvosi papír aláíratva, lepecsételtetve. Kedves háziorvos egy ezrest kért érte. Nem értem miért, hiszen ki sem kellett töltenie semmit, mert megcsináltam helyette, ráadásul a Campleaders -es orvosi papírnál nem kellett fizetni. Szóval akkor most miért is? Na mindegy. Remélem ettől boldogabb lesz. 
  3. Tegnap és ma Couchsurfing üzenetek küldése. Eddig 2 válasz. 1 nem ér majd rá, a másik viszont szívesen fogadna, de azt mondta majd még térjünk vissza rá, hiszen augusztus még messze van. Szval Boston alakul, ma pedig Los Angeles lett küldözgetve. Jó lenne megspórolni a szállást. :) 

2010. május 20., csütörtök

Repülőjegy . . .

Ma megérkezett a repülőjegyem. A nagy öröm után jött egy kis ború. Ugyanis szeptember 10 helyett (amit hazajöveteli dátumnak megadtam) szeptember 13-án érkezem majd. (Hihetetlen ez a 13-as szám. Mindenhova elkísér.) Nem igazán zavarna a dolog, ha nem lenne kb fillérre pontosan kiszámolva az utazásom. Igen tudom, mondják, h vigyünk magunkkal pénzt, meg számoljunk rá +/- 3 napot . . . stb, de azért reméltem, h ilyen esetben értesítenek minket még mielőtt lefoglalják a jegyet. Mondjuk én még mindig jobban jártam mint az egyik lány akivel egy táborban leszek, mert neki 4 nappal tolták ki a kért időpontját. 

Szval az a helyzet, h pá-pá Nikon Coolpix L100, ott maradsz ahol vagy, majd itthon spórolok rád, így viszont nyerek egy kis pénzt.

Módosítani persze lehet a járatot, de 2 éjszaka szállás NY-ban még mindig olcsóbb mint 100 euro a módosításért.

2010. május 14., péntek

Poggyászok . . .

Fórumon megy a téma, h melyik légitársaságnál mennyi bőröndöt lehet feladni, hány kiló lehet, milyen táskát lehet felvinni . . . stb, általános kérdések. Gondoltam nem árt ellenőrizni a majdani járataimat.
Az Amerikába szóló repülőjegyem még nem érkezett meg, így csak a kinti utazáshoz néztem meg a leírást.
Virgin America járattal megyek majd Boston-ból és Las Vegas-ból egyaránt. ( Economy osztályon )

Gépre felvihető kézipoggyászok

száma: 1+ 1 ( a második lehet kabát, esernyő, laptop/kameratáska ...stb )
súlya: 16 lbs ( kb. 7 kg )
mérete: 50" ( kb. 127 cm = magasság + szélesség + mélység. Az én kézipoggyászom egy hátizsák lesz: 37 x 35 x 28 cm = 100 cm )

Feladható poggyászok

száma: 10
súlya: 70 lbs ( kb. 31 kg )
mérete: 62" ( kb. 157 cm = magasság + szélesség + mélység. Az enyém: 74 x 48 x 33 = 155 cm. Még pont határon belül van és úgysem fogom megtömni.)

Amire sztem mindenképp figyelni kell:
  • minden feladott poggyászért fizetni kell az USA-ban, már 1 bőrönd esetén is ( ez az ár  légitársaságonként változhat )
  • súlyhatár ( lehet, hogy az amerikai járatokon feladható 30 kiló is, viszont hazafele a legtöbb légitársaságnál economy osztályon max 20-23 kiló lehet a bőrönd, utána úlsúlyt kell fizetni, ami nem olcsó mulatság, és nem hiszem, h a 30 kilós bőröndből hirtelen 20 kilós lesz mikor felszállnánk New York-ban a Budapestre tartó járatra. Persze ha valaki azért is megy ki, h vásároljon, csak nyugodtan, viszont számoljon a túlsúllyal. ) 
Virgin America-nál a feladott poggyászok ára: 25$/db ( IGEN, már egy bőrönd esetén is. )

Túlsúly díja: 
  • 71 - 100 lbs ( kb. 32 kg - 45 kg ): 100$
  • 51 lbs - 70 lbs  ( kb. 23 kg - 31 kg ): 50$
  • ha a bőrönd mérete ( m x sz x m ) meghaladja az engedélyezettet, a fizetendő összeg díja: 50$ ( 63" - 80" = 160 cm - 203 cm ) 
Megjegyzés: sajnos semmilyen kedvezmény nincs náluk ( diák, nyugdíjas, katona ...stb ), úgyhogy itt sajnos nem tudom majd igénybe venni az ISIC ( International Student Identity Card = Nemzetközi Diákigazolvány ) kártyámat.

    2010. május 13., csütörtök

    Inter-nyet . . .

    A nevem Cinkapanka és függő vagyok. Internet függő. 
    Persze ha más elfoglaltságom van akkor tökéletesen jól megvok nélküle, de azért szeretem megnézni az e-mailjeimet, szeretek blogolni, vmint msn és google nélkül elveszett vok. :)
    Előzetes információim szerint a táborban 1 (igen, jól látjátok EGY) darab számítógép van ami hol működik, hol nem, wifi pedig remélhetőleg már van, ugyanis 2 éve még nem volt. Ááááááááááááááááááááááá!!! A gyerekek nem internetezhetnek, így velük nem kell majd megküzdenem a gépért. Már csak a személyzet többi része van hátra. :)
    Persze nem azért megyek ki, h a neten lógjak, de . . . 

    1.) kapcsolattartás az itthoniakkal ( skype, msn, e-mail )
    2.) blog
    3.) fényképek ( imádok fényképezni és a blogba is szeretnék majd jópárat feltölteni )
    4.) szállásfoglalás
    5.) repülőjegy vásárlás
    6.) stb.

    Mellesleg vhova le kéne menteni a fényképeimet és az ipod-omat is tölteni kéne vmiről. 
    Nem, nincs pénzem notira, bérlésre sem, mert csak hosszú futamidőre vállalják, nekem viszont csak 3 hónapra kellene nem pedig 1-2 évre. Anya élettársáét ugyan elkérhetném, de ő külföldön dolgozik, mindenhova viszi magával, neki is szüksége van rá, nem szeretném elkérni tőle, és egyéb okból kifolyólag sem megoldható.

    Állítólag a "közelben" lesz egy netkávézó ahol lehet majd netezni, de ez nem 100%, ráadásul náluk a közel azt jelenti, h gyalog és biciklivel kizárt elérni a helyet, ki kell vitetni magunkat kocsival, aminek nem hiszem, h nagyon örülnének. Lesz elég dolguk. És úgyis azért leszünk ott mi, a staff, h az ő munkájukat megkönnyítsük.

    Mondjuk a közeli kisvárosba lehet gyakran elnézek majd, ugyanis csak 2$ a buszjegy. (Igaz, a buszmegállóig 1 órát kell gyalogolni. :s) De nem baj, gyalogolok 2 órát, csak tudjak kapcsolatot tartani. 
     
    Vmi ötlet esetleg? Vki? Akárki? Plííííííííííííííz! Ahogy mondani szokták: minden megoldás érdekel!