A következő címkéjű bejegyzések mutatása: shopping. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: shopping. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 25., szerda

Megérkezett a cipőm . . .

A boltban nem volt, így neten rendeltem meg, szerencsére ide is ért még időben. Holnap utolsó nap a táborban, reggel hazamennek a gyerekek, én laundry-t takarítok meg kimosom a cuccaimat, a lányok a konyhát pakolják el, délután személyzeti bankett, este már hazamegy a counselor-ök egy része, sőt páran már a gyerekekkel együtt reggel. Kevesen leszünk. Pénteken pedig megyünk át a másik táborba. Nem tudom említettem-e, de kb 1 hete szóltak, h mégsem dolgozhatunk plussz egy hetet ott, csak max 2 napot. Hurrá, ugrott a New York-i tartalék pénzem. 140$. Szval azt hiszem gyakori látogatói leszünk a 99 centes boltnak a herald Square környékén, mert a napi 10$ kajapénzt jó lenne 5$-ra csökkenteni.



2010. augusztus 8., vasárnap

Shoes . . .

Ha már utazni nem fogok, akkor legalább vásárolok. 
Jelen esetben cipőket. :) 

Íme a jelöltek . . . 

Nike 1.


Nike 2.


Puma

( Amiben kb biztos vagyok, mert a Nike-k vászoncipők, a Puma viszont nem, így nem ázna át esőben sem. )


Keds 

( városnézéshez )


És a végére egy papucs . . .

( Nem, nem ebben a színben. Amit én néztem ki az teljesen fekete. )



3 pár meglenne annyiból amennyiből otthon csak 1-et tudnék megvenni. 


2010. július 31., szombat

Szabadnap . . .

Hurrá, végre, pihi. Nem mintha annyira meg kéne erőltetnem magam a munkában. 9-kor már ébren voltam, elmentem tusolni, mire kiértem már a konyhások is ébredeztek. lementem reggeliztni, közben megkérdeztem Michael-t, h esetleg el tudna-e vinni minket vki az óceánpartra. Hát, őőőő, izé, most nagyon elfoglaltak ( sztem nem jobban mint máskor ), de majd talán ebéd után. Na pff, ebéd után, köszi, az kb dléután 2. Szerencsére Toni felajánlotta, h elvisz minket ha a többieknek nincs rá szükségük, de jövünk neki egy kávéval. Csak egy kávé? A hüléynek is megéri. :) Gondoltuk legalábbis az elején. 
Kb 10 perc múlva jött, h oké indulhatunk, de most azonnal. Őőő, oké, köszi, azért pls adj 15 percet, míg elkészülünk. Felmentünk a faházba és ment a tanakodás, h pláza vagy part, illetve előbb melyik? Visszamentünk a kocsihoz, elindultunk, oké, akokr először óceánpart, utána pláza, mert Emesének kéne bőrönd ( az övét szépen eltörték, meg sem tud állni ), nekem meg farmer és cipő. 
Megérkeztünk a kávézóba, Toni szerint ilyen finom kávét még sosem ittunk. Hááát, otthon jobb jegeskávét csinálok, az biztos. "Enyhén" vízes volt, de legalább éreztem rajta a kókuszt, ha már kókuszos-csokisat kértem. Habár a tejszínhab lemaradt róla. :( 


Ez után jött a dolgok nehéz része. Megtalálni a partot. Kb 3 tábla mellett is rosszul fordult, és az eredeti part helyett egy másiknál rakott ki minket, de még ez is jobb volt mint az első változat ami tópart lett volna. Tópart? Köszi, ahhoz nem kell autózni, csak 10 percet gyalogolni a faházunktól. :) 
Szval megérkeztünk, átöltözés ( na az is egy érdekes művelet volt ), mert semmilyen kabin nem volt a parton, így maradt a bénázás a törölközővel. De sikerült! :))) A part szép volt, mindenhol kagylók, szerencsére egyikőnk lábát sem vágta meg. Habár érdekes elpusztult állatkák maradványai voltak a part mentén és Bianka közölte lehet, h ő inkább mégsem megy be a vízbe, de természetesen bejött. Szval átöltözés, lepakolás, naptej, és irány a víz. Emese nem kente be magát, meg is látszik rajta, szép piros színe van. Én vittem a fújós "naptejemet". 50 faktoros. :) Mivel idén még nem voltam napon, és tanulva a néhány évvel ezelőtti Horvátország-i esetből mikor is a lábam nem kentem be eléggé, ezért kb 2 hétig ülni alig tudtam, gondoltam kell az az 50 faktor. Kellett is. Nem égetett a nap, de szépen fogott. Ez elég jól látszik az egyetlen tenyér nagyságú helyen a combomon ami kimaradt a fújásból. :))) Majdnem Horvátország 2! A víz kellemesen hűvös volt, és szinte otthon éreztük magunkat, mert hiába mentünk - mentünk -mentünk, még mindig csak derékig ért a víz. Sok a vízigaz, de nagyon-nagyon-nagyon jólesett ez a kis pihi. Pár óra után éhen akartunk halni, mivel kajacsinálásra sem volt időnk a gyors indulás miatt, így csak 2 kis zacskó chipset vittünk. Hármunknak az nem volt elég. Szárítkozás, felöltözés ( másik nagy élmény bódé nélkül ), indulás. Aham, de merre is? Merthogy Toni ugyan azt mondta van busz és taxi is, de egyik sem volt. Na jó, akkor mondjuk menjünk arra! Sétáltunk egy darabig, bementünk egy kisboltba némi csoki utnápótlásért a megfelelő vércukorszinthez. :) Kérdeztük merre menjünk, pénztáros srác mutatott abba az irányba ahonnan jöttünk. Na sztünk az nem lesz jó. Inkább mentünk az eredeti irányba amerre indultunk. Megláttam egy futárkocsit, hurrá, ő biztos tudja. Mondjuk, h a Hyannis Mall-ba szeretnénk menni. GYALOOOOOOG??? És néz ránk nagy szemekkel. AZ NAGYON HOSSZÚ SÉÉÉÉTAAA!!!Legalább 2 mérföld. Google szerint 1 mérföld = 1,6 km. Mi 1,2 -1,5 között saccoltuk, szval akárhogy számolunk kb max 3 km. Az annyi, mint Kecskeméten az albitól a Fressnapf-ig, amit azért párszor megteszünk Öbivel, és az csak az odaút. Hosszú séta? 3 km? kb 30 perc gyalog. Ami tényleg 30 perc lett volna, ha 4 ember nem 4 különböző irányba küld minket. Végül kaptunk egy térképet ami rossz volt. De megtaláltuk. És a parttól kb tényleg max 30 perc az egész, de hát ahol mindenki csak autóval közlekedik ott ez biztos nagy távolság. 
Megérkeztünk a plázába, első útunk a kínai kajáldához vezetett. Rizs + bourbon csirke + szerencsesüti + citromos ice tea. Végre ehető kaja!!! Nem Denver féle. Persze nagyim által készített bárminél, semmi sem jobb. Megkajáltunk, lányok mentek akksit venni a fényképezőbe, én meg mentem farmert nézni. Farmer nem volt, csak hosszú, a rövidből meg eggyel nagyobb kellett volna, de majd talán jövő héten találok Boston-ban. Farmer helyett lett 1 trikó + 1 ujjatlan póló + 1 melegítőnadrág ( rózsaszín csíkkal az oldalán ) + egy kézipoggyász a repülőre ( szintén rózsaszínes, ajjajj, kezdek zülleni ). A táska volt a legjobb, mert csak 99 cent-be került. Elmentem még a cipőboltba is, mert neten kinéztem egyet, de nem mertem próba nélkül megrendelni, naná, h az üzletben nem volt. Rohanás a főbejárathoz, mert Toni-nak legalább 3x elmondtuk, h este 8-kor vegyenek fel minket. Lassan fél 9, sehol senki. Na akkor telefon a táborba. Toni felveszi, hát,izé, mindjárt megkérdezi, hívjuk pár perc múlva. Oké, visszahívtuk, hát most mindenki nagyon elfoglalt, Michael megy majd este Denver-ért a buszpályaudvarra, 10-kor legyünk a főbejáratnál. Hurrá, van még 1,5 óránk. Igen, a pláza viszont 9-kor zár. Mentünk még egy kört, aztán 1/4 10 után vártuk a szállító eszközünket. 
Mozgalmas nap volt, szépen elfáradtunk, de jólesett. 
Most 4 nap meló, aztán 2,5 napos szabadság következik. Irány Boston, városnézés, bálnales, egyebek. :))) 

Pár kép tegnapról, a többi a flickr fotóalbumban! 

Ez még a múltkori déutáni fürdőzésünk után készült. 






Néhány magánbirtokon is átmentünk mielőtt a parta értünk. :) 


Nem lenne rossz nyaralónak. 





Na mi van a képen? 


Házikó előtt "legelő" csirke. :) 


Volt egy tarajos haverja is. :) 


Nap végén fáradtan. 


A rózsaszínes táskám :) 


2010. július 25., vasárnap

Szabadnap . . .

Végre ez is eljött, a várva - várt szabadnap.
Előző nap jött az elő - ellenőrzés reggel, minden rendben volt, megköszönték elmentek. Aztán a lányok ruháit mostam, délutánra kész is lettem.

Másnapi program: Bank of America ( itteni bankkártya csináltatás ), Marshalls ( farmervásárlás, 3/4-es vagy rövid ), Stop & Shop ( ehető kaja vétel ).
Ennek az eredménye az lett, h a kártyám megcsináltatva, elvileg 2 hét és küldik. Kiválaszthattam, h milyen mintát szeretnék rá, volt egy fekete kártya amin fehér körvonalall volt megrajzolva Hello Kitty. Azt szerettem volna, de abból csak a másik fajtát kaptam volna ( ami rózsaszín és fehér, meg pöttyös és úgy HK-s), mert minden ami a jobb oldalon volt az csak hitelkártya esetén választható. Nekem meg ugye debit van. Na mindegy, így maradtam inkább az amerikai zászlósnál.
Marshalls-ban mindent vettem csak nadrágot nem. Az eredmény 3 felső és egy táska. Hurrá, vettem táskááááááááááát!!! Már amcsi táskám is van. Na nem mintha számítana milyen "nemzetiségű", csak hát ugye én meg a táskamániám. :)  Farmert viszont még mindig nem találtam, így köv szabadnapon lehet, h megkérem vigyenek el a Hyannis plázába. Ott nagyobb Marshalls van, meg persze más üzletek is. kell egy nadrág, mert 2 hosszú van meg 1 rövid, ami már elszakadt. Stop & Shop -ban is vásároltunk: újság, szőlő, ice tea por, limonádé, tusfürdő, műzli ( a szakács ugyanis mindig csak az ehetetlen műzlikből rendel ). Mikor visszaértünk a táborba még átmentünk a túlpartra fürdeni. Egészen addig sütött a nap, míg ki nem értünk. Akkor beborult, hűvös lett, így kb 30 perc után mentünk is vissza a táborba. Ettünk még a kínaiból amit vettünk. Akkora adag volt, h elhoztuk a maradékot. Aztán az este folyamán még 1x ettünk belőle, így 3 részletben fogyott el egy adag kínai. :) Átmentünk az irodába ahol felfedeztük, h a wi-fi ott 80%-os. :))) Gyorsan le is jött 3 rész Gyilkos elmék. Meg ismét kavarás van utazással kapcsolatban. Az a baj, h szinte mindent látni szeretnénk, de arra nincs pénz. Most találtunk egy nagyon jó 7 napos buszos utat ( http://www.tours4fun.com/7-day-deluxe-west-coast-tour-package.html ), de arra még rájön New York is ami kb 300$, és úgy már necces, mert 1160$-t költhetek. És akkor ebben az 1100$-os végösszegben még nincsenek benne a szuvenírek, ajándékok, meg egy farmer. És jó lett volna még egy 30$-os Nike cipő is. De majdcsak kitalálunk vmit. Csökkentjük a kaját napi 10$-ról 5$-ra, és egyéb ilyen apróságok, és akkor hátha kijön. Ha esetleg vki nyer a lottón, nyugodtan támogathat egy szegény főiskolás európai vendégmunkást. :)))
Az esti netezés után a lányok elmentek cigizni, én még gondoltam benézek a mosodára csak, h felkészüljek mi vár majd reggel. Hát kár volt.

Before . . . 


After . . .


Már kellően kidühöngtem magam reggel, rámjött kicsit a sírógörcs, h rohadjon meg az ilyen aki arra nem képes, h egy kicsit is tisztelje a munkámat. 
A fiú kabinokban megint 2 napos ázott ruhák, 2 napos pisis ruhák, a sima ruháék között, igaz most legalább már zsákban volt, csak azt nem értem akkor miért nem voltak képesek lehozni? És a nap poénja, h mikor megmutattam a főnöknek, h milyen a helyzet kb csak annyi volt a reakciója, h sajnálkozó tekintet + küldjek vkit segíteni? + mosolyogva: hát ez van ha szabadnapra mész.
Tééényleeeg? Hát nem édes? . . . Hát nem. Egyedül is rendet tudok rakni, nem a munka sokaságával van gond, habár ma is itt ülök majd este 10-ig, mert még mindig nem működik csak 1 mosógép. hanem azzal, h leszarják z elvégzett munkánkat, és mást sem tudnak csak tönkretenni azt. 
Na ennyit a dühöngésről, inkább nézzetek képet a fini kínai kajáról. Jah, a szakács múltkor "megpróbált" kínait csinálni. Kisüthető pipfasírtot megsütött, de a panír még félig nyers volt rajta, azt összedarabolta, leöntötte a kínai szósszal, aztán annyi. Jah és rizsre öntött ecetet és összekeverte ketchup-al. Mi még mentettünk az ecetes ketchupos incidens előtt egy keveset, de így is enyhe gyomorrontás lett a vége. Este inkább csak üldögéltem az ágyamon, mert féltem, h ha lefekszem akkor elhányom magam. Ezek után felüdülés volt normális kínai. 
Szezámmagos csirke, rizs, szójaszósz, babcsíra, és végül egy tojástekercs ami még megvan, de sztem már nem sokáig. :) 


Ezt a képet pedig küldeném anyukámnak! :)

Az a barna tető nagyon nem szép, de majd átfestem neked. Az autó meg megy a kézipoggyászomba.

2010. július 16., péntek

Képek . . .

Magyar leleményesség 
Ha nincs kéznél esőkabát vagy esernyő, jó a szemeteszsák is! :) 

Emese


Én 


Tipikus amerikai tábori "rend" 
A földön a tiszta ruhák keverednek a koszos ruhákkal.
Pfújjj . . . 


A papucs amit nem vettem meg mert kicsi volt a lábamra. :((( 
Már akkor fájt amikor felpróbáltam, pedig csak 2 percig volt rajtam. Természetesen utolsó, leértékelt darab volt. Azért majd következő szabadnapon is benézek az üzletbe. 


Ui.: lázas voltam, már nem vagyok, de a torkom nagyon fáj és érdekes bariton hangom kezd lenni. :) 

2010. július 6., kedd

2. szabadnap . . .

Ma discovery day volt a taborban, ami azt jelenti, h a gyerekek nem voltak csoportokra osztva, hanem minden kabin egyutt maradt es kozos porgramjuk volt. Szerencsere elmaradt a reggeli zenes ebreszto, igy 11-ig aludtunk. Aztan tusolas, hajmosas, keszulodtunk moziba, csak elotte meg beneztunk a konyhara "reggelizni", meg a tabori noverhez, mert Bianka tegnap megegette  akezet es nagyon randa neki. Nekem pedig szokas szerint elkezdett fajni a derekam a szokasos modon, tehat ulni / allni / menni nem igazab tudok. Bevettem egy algofelxet, meg a noverketol is kertem vmi bogyot, adott ibuprofent, azt mondta varjak 2 orat. Aham, persze hogyne, mozdulni is alig tudok, igy beulve a kocsiva be is vettem. A kombinacio eleg jonak tunt, mert mozogni legalabb mar tudtam. :) Jesse vitt be minket a a moziba, de a ket konyhas lany kitalalta, h ok eloszor bevaltanak a fizetesuket, mert ugye csekken kapjuk. Oke, akkor elso megallo a "Bank of America". En nem mentem be, mondom minek, fizetest meg ugysem kaptam, ok is vegeznek kb 5 perc alatt. Tevedtem. Kb 20 perce vartunk a kocsiba, gondoltam inkabb bemegyek megnezni oket, plane, h a film is kezdodik 30 perc mulva. Kiderult, h nekialltak bankkartyat csinaltatni. Na hurra, nagyon megorultem neki. Sztem siman kibirtak volna meg 1 hetet kartya nelkul, akkor elinteztuk volna egyutt, raadasul ido is lett volna. Jo, mindegy, kozoltem, h en nem varom meg oket, tali a mozinal. A 14:30-as filmet lekestuk, a 14:50-es filmre pedig 15 perccel kesobb ertunk be. Szval negyed ora kimaradt, de sztem nem vesztettunk sokat. Eleg nagy szar ez a harmadik resz. Annyira nem rossz mint a masodik, de akkor is gaz. Romantikus omlenges akar lenni, a foszereplo kiscsaj viszont meg mindig nem tud jatszani. Ezerszer jobbat alakit a kb osszesen 5 percet kapott Dakota Fenning. ( Asszem igy kell irni a nevet, de nem biztos. ) Na mindegy, ezen is tul voltunk, volt meg egy orank, mig ertunk jonnek, bementunk a "Stop & Shop"-ba nasit beszerezni a kovetkezo hetre. Vettem egy zacsko csokit, egy zacsko kekszet, egy pletykamagazint :), es egy doboz epret. 2,85 $ volt az eper, de nagyon szepek. Jah, erdekesseg, h a mozinal nem helyre szolt a jegyunk, csak teremre. Bemegyunk, es oda ulunk ahova akarunk. Fozeshez nem vasaroltunk, majd a kovetkezo fizubol koltunk ra. Vettunk vmi fagyasztott cuccot, 2 perc mikroban. Az enyemben husgolok voltak mozzarellaval. 

Szval ez volt a nagy pihenesunk. Jovo heti szabin sztem szinten "Stop & Shop" illetve pancsizas a vizparton.

Megjegyzes: kicsit faj a tavaly rendberakott / felepitett fogam. Remelem nem lesz gaz vele. Nagyon nem orulnek, ha fogorvoshoz kene mennem. De sztem csak vmi kis gyulladas.