2010. május 13., csütörtök

Inter-nyet . . .

A nevem Cinkapanka és függő vagyok. Internet függő. 
Persze ha más elfoglaltságom van akkor tökéletesen jól megvok nélküle, de azért szeretem megnézni az e-mailjeimet, szeretek blogolni, vmint msn és google nélkül elveszett vok. :)
Előzetes információim szerint a táborban 1 (igen, jól látjátok EGY) darab számítógép van ami hol működik, hol nem, wifi pedig remélhetőleg már van, ugyanis 2 éve még nem volt. Ááááááááááááááááááááááá!!! A gyerekek nem internetezhetnek, így velük nem kell majd megküzdenem a gépért. Már csak a személyzet többi része van hátra. :)
Persze nem azért megyek ki, h a neten lógjak, de . . . 

1.) kapcsolattartás az itthoniakkal ( skype, msn, e-mail )
2.) blog
3.) fényképek ( imádok fényképezni és a blogba is szeretnék majd jópárat feltölteni )
4.) szállásfoglalás
5.) repülőjegy vásárlás
6.) stb.

Mellesleg vhova le kéne menteni a fényképeimet és az ipod-omat is tölteni kéne vmiről. 
Nem, nincs pénzem notira, bérlésre sem, mert csak hosszú futamidőre vállalják, nekem viszont csak 3 hónapra kellene nem pedig 1-2 évre. Anya élettársáét ugyan elkérhetném, de ő külföldön dolgozik, mindenhova viszi magával, neki is szüksége van rá, nem szeretném elkérni tőle, és egyéb okból kifolyólag sem megoldható.

Állítólag a "közelben" lesz egy netkávézó ahol lehet majd netezni, de ez nem 100%, ráadásul náluk a közel azt jelenti, h gyalog és biciklivel kizárt elérni a helyet, ki kell vitetni magunkat kocsival, aminek nem hiszem, h nagyon örülnének. Lesz elég dolguk. És úgyis azért leszünk ott mi, a staff, h az ő munkájukat megkönnyítsük.

Mondjuk a közeli kisvárosba lehet gyakran elnézek majd, ugyanis csak 2$ a buszjegy. (Igaz, a buszmegállóig 1 órát kell gyalogolni. :s) De nem baj, gyalogolok 2 órát, csak tudjak kapcsolatot tartani. 
 
Vmi ötlet esetleg? Vki? Akárki? Plííííííííííííííz! Ahogy mondani szokták: minden megoldás érdekel! 

2010. május 11., kedd

Útiterv & költségvetés . . .

Tudom, sokak szerint még nem kéne ezzel foglalkozni, viszont 42 nap múlva indulok, és különben is elég tervezgető típus vok, úgyhogy igenis tervezek és szervezek. :) 
Nem mondom, h ez már kőbe van vésve, de nagyon nem szeretnék eltérni tőle. nem tudom, h jövőre is ki tudok-e menni, így lehetőleg most megnézném ezeket. Aztán ha sikerül 2011-ben is kijutni, akkor megnézném a "maradékot" is ami a bakancslistámon van. :)
Az utolsó munkanapom augusztus 26, így az utazás 27-én veszi majd kezdetét. 

1.) Boston ( 2 éj )

Utazás: Hyannis-ből busszal ( 20$ )
Szállás: couchsurfing ( Itthonról iszonyat kevés pénzt tudok vinni sajnos, így szállásra nem szeretnék költeni, így marad ez http://www.couchsurfing.org )

2.) Los Angeles ( 3 éj ) 

Utazás: Boston-ból repülővel ( a repjegy árakról majd lejjebb )
Szállás: couchsurfing 
Közlekedés: Day Pass ( 5$ )
Airport transit: 15$ ( bárhova a városban )
Látnivalók: Universal Studio ( Film és sorozatfüggőként szinte kötelező. A belépő jelenleg 69$ ), és természetesen a város nevezetességei. Jó lenne felmenni a Hollywood felirathoz. :)

3.) Las Vegas ( 2 éj ) 

Utazás: Los Angeles-ből busszal ( csak pár óra az út, és  2 fő esetén az ár 99$/fő, mely tartalmazza az oda-vissza utat LA-be, 2 éjszaka szállást Las Vegas-ban a Stratosphere hotelben ( vagy azzal azonos minőségűben ), valamint a Grand Canyon Nemzeti Park & Hoover-gát kirándulást a 2. nap, 3. nap pedig csokoládégyár látogatás ( csokiiiiiiiiiiiiiiiiii :D ) és a Kaktusz Park ( ezek fakultatív programok, az ár tartalmazza, de nem kötelező a részvétel ).
Látnivalók: a leírás kb már tartalmazta, de a Strip-en jó lenne végigmenni, és természetesen egy kis kaszinózás sem árt. :) Hátha megnyerem vhol a Jackpot-ot.

4.) New York ( 7 éj ) 

Utazás: Las Vegas-ből repülővel ( minden mással drágább és persze sokkal hosszabb lenne ) 
Szállás: couchsurfing
Közlekedés: Metrocard ( 27$/week ) 
Látnivalók: New York City Pass: jelenleg 165$ a 7 napos. Ha ezt beszerzi a kedves turista akkor ingyen mehet be több mint 55 nevezetességbe. Nem szeretném túlzsúfolni a hetet, de minnél többet szeretnék látni a városból. 

Metrolopitan Museum of Art
Solomon R. Guggenheim Museum
Central Park Zoo
Empire State Building
Madame Tussaud's Wax Museum
New York Aquarium
American Museum of Natural History
Statue of Liberty & Ellis Island
Top of The Rock 
New York Botanical Garden
New York Hall of Science 
Madison Square garden
NBC Studio Tour
Brooklyn Bridge ... stb

( Természetesen lehet, h mindent nem tudok majd megnézni, de próba cseresznye. )

Repülőjegyek: 463$ ( 371$ + 22$ tax + 2x35$  a poggyászfeladás miatt. Állítólag már 1 feladott poggyász után is fizetni kell. )

Boston - Los Angeles ( Virgin America Airbus A320, 6 óra 10 perc menetidő ) 
Las Vegas - New York ( Virgin America Airbus A320, 5 óra 9 perc menetidő ) 

Ha ennyi repülővel, képzelhetitek mennyi lehet busszal vagy vonattal. Diákkedvezményről nem tudok, de majd utánanézek. Ha csak 1$ spórolok, már annak is örülnék. :)

A maradék költségek: ajándékok a családnak és a barátoknak, saját szuvenírek, és néha nem ártana enni is vmit. 


2010. május 7., péntek

Egy kis hazai . . .

Később majd lesz egy útiterves bejegyzés, h hol és miket szeretnék megnézni, az biztos, h ezek szerepelnek majd a listán. :) Természetesen nem csak a magyar dolgokat fogom megnézni, de 3 hónap Túró Rudi nélkül? Kell majd az utánpótlás. :)



Foto innen.

Tábortárs meeting . . .

Tegnap este taliztam Emesével. Facebook-on talált meg, 1 táborban dolgozunk majd. Nagyon kedves, aranyos, szimpi lánynak tűnik így elsőre. Remélem az érzés kölcsönös. :)
Sajnos nem együtt utazunk majd, ő már majdnem 3 héttel korábban kimegy Mitton egyik testvértáborába. Nekem miért nem szóltak róla? Jó, persze a konyhán több meló van mint a mosodán. (Pedig ugyanazt a kiutazási időpontot adtuk meg.)  De jó lett volna plussz 3 hét meló, illetve az érte kapott fizetés. Na mindegy lényeg, h egyáltalán mehetek. :) 
Megtalálta a 3. magyart is, azt mondta, h ő nem annyira kommunikatív. Hmm, vagy lehet, h csak mi beszélünk túl sokat? :D Reméljük majd angolul is megy, nem csak magyarul.

2010. május 5., szerda

News . . .

  1. Új köntöst kapott a blog. 
  2. Holnap pedig tali Emesével. Egy táborban leszünk, csak ő a konyhán. Facebook-on talált meg, és kiderült, h szintén kecskeméti, úgyhogy összefutunk. A mázlista 2 héttel korábban utazik a Mitton egyik testvértáborába. Mit nem adnék még 2 hét melóért?! De úgy látszik mosodásokra nincs annyira szükség mint konyhásokra amit azért teljesen megértek. :) 

    Vízuminterjú part2 . . .

    Keddre kaptam időpontot vízuminterjúra.
    1/2 9-kor gyülekező az Amerikai Nagykövetség előtt, Gergő és Nóri tartott egy létszámellenőrzést, akinek még volt vmilyen tartozása az kifizette, illetve elmondták, h ha lehet akkor ne viccelődjünk a konzullal és igenis vegyük komolyan. Kisebb csoportokban mentünk be, volt egy kis torlódás, mert túl sok egyénit hívtak be aznapra, így nem haladtunk olyan gyorsan, de elvoltunk, beszélgettünk egymással, ki hova, melyik táborba készül...stb. Kiöltözni tényleg nem kell, mindenkin sportcipő, szandál, farmer, póló, pulcsi kombinációi. ( Na jó, azért ne kiszaggatott farmert párosítsunk haspólóval. )
    11 körül az utolsó 13 is bemehetett. :) ( Hmm ez a 13-as szám, mindenhova követ. Állandó lakcímem házszáma, anno 13. voltam a naplóban, Szabadság tér 13. alatt várakoztunk, 13-as villamossal jártam suliba, LoL. ) Bejutottunk a bejáratig ahol egyesével hívtak minket, detektoros kapun átmenetel, táska átvilágítás. Az elektronikai cuccokat le kellett adni ( mobil, pendrive, fényképezőgép ) kaptunk egy bilétát amit kifele menet leadva mindent visszakaptunk. 
    Szval végre belépés, sorszámhúzás. 2 papírt kaptunk ugyanazzal a számmal. Ismét várakozás ( kb fél óra ), hívtak az egyik ablakhoz, vmilyen papírt kellett aláírni. Név / Budapest, Hungary / dátum. Vissza a váróba. ( Amúgy az egész úgy néz ki belülről mint bármelyik bankfiók. ) Ismét megjelent a sorszámom, irány az ablak és a következő kérdések:  Hello! / Hogy vagy? / Mit fogsz kint csinálni a nyáron? / Hol leszel? / Hol tanulsz? / Mit tanulsz? / Ok. Have a good summer! 
    Az egész kb 1-1,5 perc volt az ujjlenyomat vétellel együtt.
    Hurrá!!!!!!!
    Pedig nagyon aggódtam, mert Gergő mondta, h hétfőn az egyik srácot kb 20 percig kérdezgették majd visszakapta az útlevelét, azaz nem kapott vízumot. Nem tudni miért. Lehet, h a jegyei miatt ( én főleg emiatt aggódtam ), vagy vmi más miatt, de nem kapott. 
    3/4 12-kor már a Kossuth téren voltam és jöttem haza. A vízumos útleveleket át lehet majd venni a Campleaders irodában, vagy beküldeni érte vkit meghatalmazással, vagy a preparation day-en. Én majd az orientáción veszem át. Minek menjek fel érte. Plussz utiköltség. :) Már fel is jelentkeztem orientációra: május 29. Budapest. Aztán utána már csak az utazás lesz hátra. 
    Jah, a héten megérkezett az ERSTE bankos dombornyomott visa kártyám. Ez is elintézve. :)

    2010. április 24., szombat

    Vízuminterjú . . .

    Pénteken este 1/2 7-kor kaptam e-mailt Campleaders-től, hogy kész a vízumkérelmem és a követség honlapján valamit még ki kell töltenem,  3 időpont közül válasszak, hogy mikor szeretnék vízuminterjúra menni és kedden meg kell érkeznie a szükséges papíroknak a Campleaders irodába. 
    Holnap gyors netkávézó keresés, mert olyan gépről kell kitölteni a comfirmation form-ot ahol lehet nyomtatni, nyomtató pedig nincs itthon, ismerősnél pedig pont most nem műkszik. Hurrá. 1 azaz egy darab netkávézóról tudok, remélem vasárnap is nyitva vannak. Hétfőn pedig kezdés az MKB-ban, vízum befizetés / remélem alacsonyan lesz a dollár :) /, aztán posta. Május 4-én pedig interjú. 
    Remélem a hihetetlenül "jó" jegyeim, illetve "teljesített tárgyaim" nem fogják nagyon befolyásolni a vízumot, mert nagyon szeretnék kimenni, aztán a munka és utazás végén pedig nagyon szeretnék majd hazajönni. 
    Nem festem az ördögöt a falra, pozitív gondolkodás, sikerülni fog! :)