2010. szeptember 22., szerda

Élménybeszámoló - 8. nap NY-ban . . .

Mivel előző délután / este bepakoltam a bőröndömet, így aludtam 9-ig. Nagy nehezen a fürdőbe is bejutottam, letusoltam, aztán még egy kis pakolás, reggeli, poggyászért felmenetel, kijelentkezés, indulás. 11 előtt egy kicsivel jelentkeztem ki a hostel-ből, és kb délre már kint is voltam a reptéren. Igen, tudom nagyon korán, mert a gépem csak 21:45-kor indult ( volna ), viszont 4 órával indulás előtt már nem árt kint lenni, akkor lehet megkezdeni a becsekkolást és persze akkor még lehet jó ülőhelyet választani. :) Szval 17:45-re kellett volna mennem, ergo kb 5-kor elindulni a hosteltől. Viszont nem volt kedvem nagy bőrönddel, hátizsákkal, notival várostnézni. Ha meg otthagyom a hostelben a cuccaimat akkor is csak kb 4 órát nyertem volna. Persze az is vmi, de inkább a reptér mellett döntöttem. 

Szerencsére elsőre jó metróra szálltam, az "A" metrónak ugyanis van pár végállomása, de abból 2 megáll a Howard Beach JFK megállónál. Szval ha rosszra szálltam volna azt is könnyű lett volna
 
korrigálni. Howard Beach-nél felszálltam az airtrain-re amire 5$ a jegy, és elmentem a terminálomig, ahol kicsit körbenéztem, aztán az Alitalia-s pulthoz közel leültem. 4 orosz ült mellettem. Egy idő után elindultak mérleget keresni, találtak is, én is vittem a bőröndöm, h ne a csekkolásnál érjen nagy meglepetés. Bőrönd a mérlegre, végeredmény: 20,6 Kg. Hurrá, öröltem neki nagyon, mert 21 kilóval jöttem ki. Habár gyanús volt egy kicsit, mert elég sok csoki és keksz volt benne. :) Hogy mivel töltöttem azt a sok-sok órát a reptéren? Néztem az előttem elhaladó embereket, kicsit sétálgattam, kb ennyi volt. Pár óra elteltével elkezdődött a becsekkolás, elsők között kerültem a pulthoz, bőrönd a mérlegre, eredmény: 28 kg.  HOGYMICSODAAA???A másik mérlegen csak 20,6 kg volt, és kétlem, h a poggyászok  híznának 7 kilót pár óra alatt. Na mindegy, mondtam a nőnek, h ops, akkor sorry és pár perc múlva visszajövök, pakolok kicsit. Rákérdeztem a kajára, azt mondta az mehet a kézipoggyászba is. Gyorsan átpakoltam néhány dolgot ( szandál a notitáska hátuljába, csoki középre, felvettem még 3 pulcsit, kispárna ki a bőröndből, még pár dolog a kézibe ), újabb mérés 24,4 kg így már elfogadható. Hurrá. :))) Én meg mint a málhás szamár úgy mentem tovább. Viszont kaptam ablak mellé helyet. 

Megkaptam a beszállókártyáimat, feladtam a bőröndömet, mentem tovább a tranzitba. Előtte sorbanállás, ellenőrzés cipőlevétellel, nagyon figyelnek a biztonságra. Naná, h a táskámban volt vmi nem megengedett. Egy New York-os hógömb. Közepes méretű volt, tehát nem nagy, de mivel víz van benne, így nem vihetem fel. Hmm, akkor most mi legyen? Azt tanácsolta a biztonsági hölgyike, h adjam fel a hátizsákom is, mint a bőröndöt. Oké. Visszamentem, de még láttam a bőröndöm ott ahol feladtam. megkérdeztem, h esetleg beletehetem-e a hógömböt. Na az a hölgyike nagyon bunkó módon válaszolgatott, miközben rám sem nézett, csak bámult ki a fejéből. Azt mondta, h ha egyszer már bekerült oda a bőrönd akkor nem lehet már hozzányúlni. Ami persze nem teljesen igaz, mert láttam olyat aki később visszament és vmit még belerakott a poggyászába. Csak a jóindulatán múlott. Hülye picsa. Újabb sorbanállás után megint a csekkolásnál voltam, mondta az Alitalia-s ügyintéző, h persze feladhatom a hátizsákom, de 50$ lesz. He??? :O Hát, ő thx, de inkább nem. Más megoldás nem volt, hógömb irány a kukába. :((( Kicsit kiborultam. Azért nem lehet felvinni a gépre, mert víz van benne. Naés? Bemegyek a tranzitba ahol feltöltöm a kisüvegem a mosdóban és úgy is viszek fel vízet. Persze azt megértem, h ha vmi másik anyagot akarnak felcsempészni akkor az is lehet benne, de akkor meg találjanak rá vmi megoldást. Na mindegy, csak olyan rossz volt. Nagyon szeretem a hógömböket ( na nem a csicsás fajtát ) és találtam egy nagyon szépet. Egyetlen egy volt belőle, és máshol sem láttam olyat. Néhány perc után megint az ellenőrzésnél voltam. kérdezte a biztonsági hölgyike, h feladtam-e a hátizsákom. Mondom nem, mert drága lett volna, de a hógömböt kidobtam. Bejutottam a tranzitba, és a kapum keresése közben találtam egy ajándékboltot, ahol lássanak csodát, több polcon is sorakoztak a hógömbök. ( Cs*sszék meg! ) Inkább továbbmentem.

Az utolsó pár dolláromból vettem egy szelet csokitortát, majd tovább várakoztam. 20:45-kor elkezdtük a beszállást. Elég lassan ment. aztán mikor már a gépen voltunk észrevettük, h már rég fel kellett volna szállnunk. A kapitány szólt, h az időjárás miatt állunk. Hajnali 1-kor végül felszállt a gép. Most volt tv az ülésekben így tudtam filmezni, meg játszani, zenét hallgatni. Kb csak 1 órát aludtam, és a kaja sem volt rossz. 

Végül 3 órás késéssel, de megérkeztünk Rómába. Az átszállás gyorsan ment. Még haza is telefonáltam, h már Rómában vagyok. 

Este 6 után kicsivel landoltunk Ferihegyen. A csomagom is rendben megérkezett, hamar kiértem és párom már várt rám. 

Jajjistenemdejóérzésvoltújramegölelni!

Hazamentünk nagyimhoz. Megvacsiztunk ( borsóleves, csirkepöri nokedlivel, kovászos uborka, tejfölös uborkasaláta ) nyammm! :))) Kicsit beszélgettünk, aztán irány a vonathoz, jöttünk vissza Kecskemétre.

Másnap sokáig alvás. :) Az átállással nem volt problémám, viszont idén is megfáztam a légkonditól. Még mindig nem jöttem helyre, pedig már 1,5 hete itthon vagyok. De legalább már kapok levegőt. 

Szval ez volt a hazaút. 

Majd nemsokára lesz még egy összefoglaló bejegyzés az elmúlt 3 hónapról, tapasztalatokról, véleményem a nyárról és, h mi lesz jövőre. 

1 megjegyzés: