2010. július 25., vasárnap

Szabadnap . . .

Végre ez is eljött, a várva - várt szabadnap.
Előző nap jött az elő - ellenőrzés reggel, minden rendben volt, megköszönték elmentek. Aztán a lányok ruháit mostam, délutánra kész is lettem.

Másnapi program: Bank of America ( itteni bankkártya csináltatás ), Marshalls ( farmervásárlás, 3/4-es vagy rövid ), Stop & Shop ( ehető kaja vétel ).
Ennek az eredménye az lett, h a kártyám megcsináltatva, elvileg 2 hét és küldik. Kiválaszthattam, h milyen mintát szeretnék rá, volt egy fekete kártya amin fehér körvonalall volt megrajzolva Hello Kitty. Azt szerettem volna, de abból csak a másik fajtát kaptam volna ( ami rózsaszín és fehér, meg pöttyös és úgy HK-s), mert minden ami a jobb oldalon volt az csak hitelkártya esetén választható. Nekem meg ugye debit van. Na mindegy, így maradtam inkább az amerikai zászlósnál.
Marshalls-ban mindent vettem csak nadrágot nem. Az eredmény 3 felső és egy táska. Hurrá, vettem táskááááááááááát!!! Már amcsi táskám is van. Na nem mintha számítana milyen "nemzetiségű", csak hát ugye én meg a táskamániám. :)  Farmert viszont még mindig nem találtam, így köv szabadnapon lehet, h megkérem vigyenek el a Hyannis plázába. Ott nagyobb Marshalls van, meg persze más üzletek is. kell egy nadrág, mert 2 hosszú van meg 1 rövid, ami már elszakadt. Stop & Shop -ban is vásároltunk: újság, szőlő, ice tea por, limonádé, tusfürdő, műzli ( a szakács ugyanis mindig csak az ehetetlen műzlikből rendel ). Mikor visszaértünk a táborba még átmentünk a túlpartra fürdeni. Egészen addig sütött a nap, míg ki nem értünk. Akkor beborult, hűvös lett, így kb 30 perc után mentünk is vissza a táborba. Ettünk még a kínaiból amit vettünk. Akkora adag volt, h elhoztuk a maradékot. Aztán az este folyamán még 1x ettünk belőle, így 3 részletben fogyott el egy adag kínai. :) Átmentünk az irodába ahol felfedeztük, h a wi-fi ott 80%-os. :))) Gyorsan le is jött 3 rész Gyilkos elmék. Meg ismét kavarás van utazással kapcsolatban. Az a baj, h szinte mindent látni szeretnénk, de arra nincs pénz. Most találtunk egy nagyon jó 7 napos buszos utat ( http://www.tours4fun.com/7-day-deluxe-west-coast-tour-package.html ), de arra még rájön New York is ami kb 300$, és úgy már necces, mert 1160$-t költhetek. És akkor ebben az 1100$-os végösszegben még nincsenek benne a szuvenírek, ajándékok, meg egy farmer. És jó lett volna még egy 30$-os Nike cipő is. De majdcsak kitalálunk vmit. Csökkentjük a kaját napi 10$-ról 5$-ra, és egyéb ilyen apróságok, és akkor hátha kijön. Ha esetleg vki nyer a lottón, nyugodtan támogathat egy szegény főiskolás európai vendégmunkást. :)))
Az esti netezés után a lányok elmentek cigizni, én még gondoltam benézek a mosodára csak, h felkészüljek mi vár majd reggel. Hát kár volt.

Before . . . 


After . . .


Már kellően kidühöngtem magam reggel, rámjött kicsit a sírógörcs, h rohadjon meg az ilyen aki arra nem képes, h egy kicsit is tisztelje a munkámat. 
A fiú kabinokban megint 2 napos ázott ruhák, 2 napos pisis ruhák, a sima ruháék között, igaz most legalább már zsákban volt, csak azt nem értem akkor miért nem voltak képesek lehozni? És a nap poénja, h mikor megmutattam a főnöknek, h milyen a helyzet kb csak annyi volt a reakciója, h sajnálkozó tekintet + küldjek vkit segíteni? + mosolyogva: hát ez van ha szabadnapra mész.
Tééényleeeg? Hát nem édes? . . . Hát nem. Egyedül is rendet tudok rakni, nem a munka sokaságával van gond, habár ma is itt ülök majd este 10-ig, mert még mindig nem működik csak 1 mosógép. hanem azzal, h leszarják z elvégzett munkánkat, és mást sem tudnak csak tönkretenni azt. 
Na ennyit a dühöngésről, inkább nézzetek képet a fini kínai kajáról. Jah, a szakács múltkor "megpróbált" kínait csinálni. Kisüthető pipfasírtot megsütött, de a panír még félig nyers volt rajta, azt összedarabolta, leöntötte a kínai szósszal, aztán annyi. Jah és rizsre öntött ecetet és összekeverte ketchup-al. Mi még mentettünk az ecetes ketchupos incidens előtt egy keveset, de így is enyhe gyomorrontás lett a vége. Este inkább csak üldögéltem az ágyamon, mert féltem, h ha lefekszem akkor elhányom magam. Ezek után felüdülés volt normális kínai. 
Szezámmagos csirke, rizs, szójaszósz, babcsíra, és végül egy tojástekercs ami még megvan, de sztem már nem sokáig. :) 


Ezt a képet pedig küldeném anyukámnak! :)

Az a barna tető nagyon nem szép, de majd átfestem neked. Az autó meg megy a kézipoggyászomba.

4 megjegyzés:

  1. IIIIIIGEN!!!!!Nagyon édes vagy hogy gondolsz rám.Én is rád gondoltam ma ,mert megnyertem gy 2 hónapos kis Shitzu kislányt ideiglenesbe.Gondoltam szeretnéd Öbike mellé.:) :) :)
    Ha tudok küldök képet.
    http://gallery.site.hu/d/14668190-1/DSC_3927.JPG
    Olyan mint Lilike volt:(
    Most 2 hétig lent kutyázok a Balcsin,aztán 1 nap itthon és irány a telek.Öbike nagyon szomorú volt mikor eljöttem.Balsin nincs net ,ezért nem tudunk értekezni.Ha szeretnéd a kiskutyát ,csak szólj,mert akkor nem keresek neki gazdit.Puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nagyon kis cukiság!!! De keress neki gazdit nyugodtan, mert még nincs eldöntve, h kap-e Öbike lakótársat. :)
    És nézd meg az e-mailjeidet, küldtem neked képet a múltkor egy ruháról amit vettem, plussz egy másikat némi támogatásért esedezve. :) Ha a kacsád nem hápogott a mail miatt akkor neten jelentkezz be a fiókodba és nézd meg a spam mappádat is, lehet, h oda rakta.

    VálaszTörlés
  3. Micsoda disznóól!:O Ezek nem teljesen komplettek...legalább egy kis igényesség szorult volna beléjük!:S Ezek elfelejtették, hogy táborba jelentkeztek és nem disznóólcsináló tanfolyamra?:O

    Teljesen megértem hogy milyen, ha nem becsülik meg a munkád.:S

    VálaszTörlés
  4. Mikorra kellene a kis támogatás? Ja és mennyi?Írj sms-t mert nem leszek gép közelében 2 hétig.:(

    VálaszTörlés